Bencze Géza: Az Oetl-féle vasöntöde története (Öntödei múzeumi füzetek 9., 2002)

Gépgyár néven ismét önálló lett. A különválás azonban nem zökkenőktől és gondoktól mentesen történt, mivel a vállalat a vagyonmegosztásból jelentős, a későbbi sorsát alapvetően meghatározó hátránnyal került ki. Mindezeket tetézte, hogy az új vállalati szervezet és szinte a teljes tevékenységi kör újjászervezésére és kiépítésére akkor került sor, amikor az ipari fejlődés megtorpant, a nehézipar - és ezen belül is hangsúlyozottan a kohászati ágazat - pedig alapjait megrengető válságba került. A vállalatot az 1950-es évekig mint öntödei üzemet tartották elsősorban számon, de a gépgyártási ágazatok megerősödésével, a sokszori termékszerkezet-váltással az 1980-as évek első felére a gépgyártás már a termelési értéknek mintegy a felét adta, a kohászati ágazat az összérték kb. 30%-át, s a fennmaradó hányadon a szerkezeti ágazat és a szerelési tevékenység osztozott. Az önállósodáskor a hagyományos kohászati ágazat keretein belül a gyár öntödéi - teljes kapacitásuk kihasználása esetén - mintegy 6 ezer tonna szürkeöntvény előállítására voltak alkalmasak, s mellettük még további 80-100 tonna bronzöntvényt és 50 tonnányi alumíniumöntvényt állítottak elő évente. A két öntősorral rendelkező öntödei gyáregységben elsősorban a nagy sorozatú öntvények készültek. A nagyobbik öntvénysor ún. Traversenbahn-rendszerű volt, napi 3-500 darab 30-80 kg súlyú öntvény gyártására. A konvejorpályás kisebbik soron átlagban 10 kg-os öntvényeket lehetett készíteni, az öntvények fajtájától függően napi 350-400 darabot. A rekonstrukció eredményeként korszerűnek mondott homokművel és gépi formázókapacitással rendelkezett a gyár, az öntvények tisztítása pedig szemcseszóró géppel történt. Az öntöde az EIVRT-es időszakban a nagyvállalati öntvényigényeket elégítette ki. Az önállósodást követően olyan termékeket kerestek, A Bethlen-téri gyártelepről áthelyezett kerítéselem az Asztalos Sándor utcai telephelyen (Fotó: Oberländer Sándor)