Pereházy Károly: A kovácsoltvas művességről... (Öntödei múzeumi füzetek 6., 2000)

polnájának és a krakkói templom Salomeo-kápolnájának 17. század végi, Legnica kolostorának 1700 körüli folyosórácsa, Frombork dómjának Szembek-kápolnarácsa. E forma lenyűgözően szép hajtása a trzebnicai kolostortemplom Szt. József-kápolnájának féktelenül örvénylő indákból kovácsolt 1708-ból való rácsa. A francia formák végül is átjutnak a germán érdekterületre, ezzel egy új dekoratív forma, a lomb és szalag indadísz szövevényes, de szimmetrikus, vázával, kartusokkal, nyeregtakaró-motívummal élénkített ornamentikája kapja a primátust és a határtalanul gazdag barokk vasművességben alkalmazása jószerével általános szabállyá válik. Ez időben még Bécsben munkálkodik a Savoyai Jenő művészköréhez tartozó nagy barokk vasműves, Johann Georg Oegg, aki Eugen herceg bécsi nyári kastélyának, a Belvederének főkapuját kovácsolja 1720 körül. E példamutató nagyszerű műve ad mintát később Alexander Nehrnek az 1900. évi Párizsi Világkiállítás osztrák pavilonja bejárati ajtajához, de az edelényi egykori Coburg-kastély Mátrai Zoltán kovácsolta 1912-ből való parkkapujához is. A Belvedere kapujának csaknem szellemi ikertestvére, és ugyancsak a törökverő hadvezér nyári rezidenciájára készült, Oegg lenyűgöző alkotása, a Schlosshof an der March rácskapuja. A bécsi Szent István-székesegyház Tirna-sírkápolnájának 1731-es datálású kétszárnyú ajtajának mestere okmányokkal ugyan nem igazolható, ám alkotója szinte bizonyosan Savoyai Jenő művészei között keresendő, és miután Oegg ekkor még Bécsben időzött, aligha lehet olyan mestert megnevezni, akinek elhihetőbben tulajdoníthatnánk e munkát, mint Oeggnek. Az osztrák fővárosban maradva még a Johanniskapelle an der Donau (1744), és a régi városháza udvarán Donner gyönyörű Andromède kútjának rácsa (1741) olyan rátermett mester művét állítja elénk, aki a művészet magas fokán művelte a kovácsolást. A frankföldi formáknak korai lengyelországi jelentkezéséről a varsói Szt. Kereszt-templom 17. század végén készült kovácsoltvas munkái tanúskodnak. Közvetítője Mikolaj Tetar, lazarista vasműves laikus fráter, aki feltehetően Párizsban folytatott szerzetesi életet. Itt láthatta az új stílus motívumait és kovácsolta azt a grandiózus szószéket, amely a lengyel barokk kovácsoltvas-művesség érdemes alkotása. Tetar a frankoktól szerzett tapasztalat alapján műveivel több évtizedre meghatározta a lengyel vasművesség alapvető jellegét. A barokk rácsoknak egy különleges csoportja az ún. perspektivikus rács, amely síkszerű eszközeivel a tér mélységének képzetére törekszik, vagyis az érzékek megtévesztésével, misztifikálásával látszatra kitágítja a teret és az optikai csalódás révén a szem a valóságnál nagyobb távol-