Valkár István: Fel a vitorlát! A hajózás története (Budapest, 1994)
A jövő útjai Az emberek körülbelül az 1960-as évekig a technika bűvöletében éltek. A megelőző évszázadok a hajózásban is a természettel szembeszálló emberi akarat újabb és újabb eredményeit hozták. Egyre nőttek, és hovatovább gigantikussá váltak a legnagyobb hajók méretei. A korszerű dízelmotorok, gőz- és gázturbinák kis méreteik ellenére - a korábbi időkhöz viszonyítva - óriási teljesítményre képesek, így egyre növekedhetett a hajók sebessége. Századunk első felében az emberek komolyan hittek abban, hogy a technika segítségével tetszőleges világot hozhatunk létre magunk körül. A számítógépek fejlődése csak erősítette ezeket az elképzeléseket. Sorra születtek tervek a korlátot nem ismerő műszaki alkotásokra. Ezek között szerepeltek többek között a mintegy 500 méter hosszú, egymillió tonna áru szállítására képes hajók, óriási méretű áruszállító tengeralattjárók, valamint a hajók és a repülők ötvözéséből a tenger felett többszáz kilométeres sebességgel suhanó ekranoplánok. Egyes álmodozók készen álltak arra, hogy az emberiséget az óceánok fenekére vagy a világűrbe telepítsék mesterségesen létrehozott világokba. A jövőnek ez a képe ma már szertefoszlóban van, mulatságosan torz maradványaival inkább csak a kisgyerekek számára készített rajzfilmsorozatokban találkozhatunk. Mi is történt tulajdonképpen? Az 1970-es években kiderült, hogy az ember erőforrásai nem határtalanok. Ahelyett, hogy tevékenységét szétterjesztené, annak hatásosságát kell fokoznia. Takarékoskodnunk kell a természetben rendelkezésre álló anyagokkal, az energiával, és óvnunk kell természeti környezetünket, végső soron saját emberi életünket is. A hajózásban az utóbbi évtizedekben megállt a méretek növekedése. A hossz, a szélesség és a merülés határait a Szuezi- és a Panama-csatorna jellemzői, az Északitenger és a Perzsa-öböl sekély vizei, a tengerszorosok és a kikötői vízterületek korlátai szabják meg. A már szinte rendszeressé váló olajválságok nyomán a hajók sebessége nem növekszik. Az is előfordul, hogy a korábban nagyobb sebességre épített hajókat ma, az üzemanyag-takarékosság érdekében, lassabban járatják. A műszaki fejlődés természetesen nem állt meg, csak iránya változott. A jövő tervezői elsősorban arra törekednek, hogy az emberek a mindennapi munkájukhoz szükséges minél könnyebben, kényelmesebben kezelhető eszközökhöz jussanak. A hajók új generációinak javítaniuk kell az ember és környezete kapcsolatát. Egyre jobban kell szolgálniuk, segíteniük az ember pihenését, egészségét. E célok megvalósítása érdekében szinte robbanásszerűen nő a különböző feladatokhoz alkalmazkodó hajók típusainak és méreteinek választéka. A folyamat egyik eredménye a különleges, nagy súlyú és terjedelmű gépek, berendezések és szerkezetek szállítására alkalmas hajók megjelenése. A tenger alatti kőolaj- és földgázkitermeléssel megindult a tengerek és óceánok ásványi kincseinek hasznosítása. Egy új iparág keletkezett, és gyors fejlődése során új típusú hajók - kutatóhajók, fúróhajók, tenger alatti laboratóriumok, távirányítású tengerfenéki munkaeszközök alakulnak ki. A környezet védelme ma minden hajó számára elsőrendű feladat. Olyan szerkezeti megoldások, berendezések jelennek meg, amelyek megakadályozzák a szennyvizek, a szemét, balesetek esetén a szállított áruk vízbe jutását, és lehetővé teszik az „ökológiailag tiszta hajó" megalkotását. A környezetre ma a legnagyobb veszélyt a tankhajók jelentik. Az eddig szokásos építési mód alkalmazásával a tankhajó tulajdonképpen egy óriási hordó volt, amely ha kilyukadt, könnyen természeti katasztrófát okozhatott. A benne szállított olaj, vagy olajtermék sokezer tonnája kerülhetett a vízbe. A forgalmas La Manche (ejtsd: la mans) csatornában már előfordult néhány nagy tankhajó-baleset. Az első, amelyik az egész világot megrázta, az amerikai „Torrey Canyon" (ejtsd: tori kenőn) 1967. március 18-i zátonyra futása és kettétörése volt. Ezek a szerencsétlenségek valóságos környezeti katasztrófákhoz vezettek.
