Vörös L. (szerk.): Magyar vasúti évkönyv 4. évf. / 1881 (Budapest, 1882)
A vasutügy 1880 évben
A vasutügy 1880-ik évben. XIX s tökéletesebb körülírást már csak azért sem lehet kívánni, mert műszakilag sem sikerült még eddig e fogalmat egészen szabatosan kifejezni, a mennyiben a vasút minősítésénél sem a pálya osztályzata, sem a vágánytáv, sem a menetsebesség egymagában alig szolgálhat megbízható zsinórmértékül. Az engedélyezési jogot a kormány a törvényjavaslat szerint önmaga részére kívánta biztosítani, kétségkívül azon indokból, hogy maga az engedélyezési eljárás könnyittessék és gyorsabbá is tétessék. A kivánt felhatalmazást a törvényhozás némi megszorítással meg is adta a kormánynak, mely jogosítvány a törvény által kitűzött czél elérését, t. i. a helyi érdekű vasutak létesülését kiváló mérvben alkalmas lesz elösegiteni. Egy további fontos elv nyert még kifejezést a törvény azon kikötésében, hogy az állam a helyi érdekű vasutat az esetre beválthatja, ba egy oly lővonal létesíttetik, mely ugyanazon irányban lesz vezetendő, mint az engedélyezett helyi érdekű vasút, fontos pedig ezen kikötés egyrészt azért, mert ily vasutak különben lehetetlenné tennék egyes főirányú vonalak épitését, s mert másrészt nem volna méltányos a helyi érdekű vasutakat az által tönkre tenni, hogy velők egyenközüleg versenyvonalak építtessenek. Az épités, felszerelés és üzletkezelés tekintetében a törvény a helyi érdekű vasutak részére a legmesszebb menő kedvezméuyek engedélyezését helyezi kilátásba, felmenti a helyi érdekű vasutakat a posta ingyenes szállításától, s 10 évre a szállítási adó fizetésétől, 30 évre minden néven nevezendő adó alól mentességet biztosit, s ezenfelül ugy az állam pénzbeli segélyezését, valamint a fővasutak részéről nyújtandó támogatást az adott esetekre kötelezőleg előírja, s végül gondoskodik arról is, hogy a törvényhatóságok és községeknek mód nyujtassék a helyi érdekű vasutvállalatok segélyezésére. A legutóbb emiitett határozatoknak különösen nagy fontosság tulajdonítandó, a mennyiben minden érdek azt kívánja, hogy a helyi érdekű vasutak, ha csak lehetséges, vagy a mily mérvben lehetséges, az érdekelt törvényhatóságok, községek s birtokosok által saját erővel létesíttessenek s hogy az azok kiépítésére szükséges tőkének megszerzése nyerészkedés tárgyát ne képezze. Általában a helyi érdekű vasutakról szóló törvény oly lényeges kedvezményeket biztosit minden irányban, hogy ez alapon a helyi érdekű vasúthálózat nagy mérvű kifejlődésére bízvást lehet számitani. A helyi érdekű vasutak tervezése a törvény meghozatala után csakugyan fokozottabb mérvben meg is indult, 1880 év végéig mindamellett a kormány e törvény alapján még egyetlen vasútra sem adott engedélyt. 2) 1880 é v i XXXII. t. cz. a szamosvölgyi másodrendű vas ii t kiépítése tárgyában. (Szentesítést nyert 1880 évi junius hó 13-án, kihirdettetett az országgyűlés mindkét házában 1880 évi junius hó 14-én.) E t. cz. alapján báró Bánffy Dezső jogot nyert egy a m. kir. államvasutak keleti vonalának Apahida állomásából kiinduló, Válaszút, Szamosii**