Vörös L. (szerk.): Magyar vasúti évkönyv 1. évf. / 1878 (Budapest, 1878)
Magyar vasutak - IX. Györ-sopron-ebenfurti vasút
Gyor-sopron-ebenfurti vosut-tnrsulat. 183 tik. Az alaptőkének szaporítását a kormány csak az engedélyokmány által megbatározott esetekben engedheti meg. Az engedély-tartam a pálya megnyitásától számitott 90 évre terjed, — kezdődött tehát 1876. évi január hó 3-án, — elenyészik 1966. évi január hó 2-áu. A kormány feutartotta magának a jogot, hogy az engedélyezési törvény hatályba lépése napjától, vagyis 1872. évi október hó 15-étöl számitott 20 év lefolyása után a pályát bármikor beválthassa. A beváltási ár meghatározására a beváltást megelőző 7 év tiszta jövedelmei fognak felszámittatni, mely összegből a két legmostohább év tiszta jövedelme lovonatván, a fennmaradt öt év átlagos tiszta jövedelme fog kiszámíttatni. Ezen átlagos összeg, mely mindazonáltal a társulati összes értékek 5% kamatjainak fedezésére s azok törlesztésére szükséges összegnél kevesebb nem lehet, az engedélyesnek az engedély tartamáig mint évi járadék fizeteudö. Az engedély lejártával, valamint a pálya beváltása esetén a pálya összes tartozékaival együtt tehermentesen megy át az állam tulajdonába. Az építésre vonatkozólag megállapittatott, bogy a pálya első szakasza Győrtől Sopronig, a második szakasz Soprontól az ország határáig terjed. Legnagyobb emelkedés az első szakaszon 1 :180, a második szakaszon 1 :120. A kanyarodások fél átmérője az első szakaszon 400, a második szakaszon pedig 300 méternél kisebb nem lehet. A müépitmények kő- és vasanyagból állitandók elő, kivévén a Bába- és Lajta-hidakat, melyek egyelőre faszerkezettel építhetők fel. A sinek egy bécsi láb hosszúságban 207ä vámfont sülyíyal bírjanak. Az épületek kőből állitandók elő, kivévén az árúraktárakat s a kisebb melléképületeket. A pálya számára Győrben és Sopronban építendő pályaudvaron kivül legalább még nyolez, részben közbenesö állomás, részben pedig kitérő állítandó elő. A győri pályaudvar az osztrák, államvasut-társulat vagy a magyar uyugoti; a soproni pályaudvar pedig a déli vasut-társulat már fennálló pályaudvarával slnutak által összekötendő. A forgalmi eszközök beszerzési értéke mértföldenként 70,000 frtban állapíttatott meg. Az engedélyes köteles volt: a) a voualozási munkálatokat az engedélyezési törvény hatályba lépte napjától számítva két hét alatt megkezdeni s az épitést a györ-soproni részen két és fél év alatt, a sopron-országbatárszéli részen pedig a vonalnak az osztrák területen leendő folytatására nyert engedély kiadásától számitva sziutén két és fél év alatt befejezni s a vonalrészeket a forgalomnak átadni. Az engedélyes köteles volt 500,000 frt biztosítékot letenni, mely az egész vonalnak akadálytalanul történt felülvizsgálata után volt visszaadandó. Az engedélyezett vasúttól 30 éven át sem kereseti, sem jövedelmi, sem más, későbben ezek helyett behozandó adó fizettetni nem fog. A részvénvek szelvényei harmincz évig adó-, bélyeg- és illetékmentesek. Megengedtetett továbbá, hogy az első kiadású elsőbbségi és törzsrészvények, ide értve az ideiglenes jegyekot is, bélyeg- és