Mészáros Vince: Martin Lajos, a repülés magyar úttörője (A Közlekedési Múzeum Füzetei 5., 1976)

IX. A madárszárnyú repülőgép és az izomerővel való repülés lehetősége 51

Századunk első negyedében A. Sz. Pisnov és V. P. Vetcsikin végeztek ilyen irányú méréseket, eredményeik szerint átlagsúlyú ember repüléséhez, figyelembe véve egy könnyű gép önsúlyát is, 1,2—1,7 LE szükséges. Ezt pedig ember már rövid ideig sem képes teljesíteni. A. V. Sinkov e nehézség áthidalását a vitorlázó gép és az ornitopter kombinálásával kísérelte megoldani. 1908-ban olyan vitorlázó gépet szerkesztett, melyen a merev szárnyak végére szerelte fel a kisméretű lengő szárnyakat. Ezeket a pilóta izomerővel, pedál segítségével hozhatta mozgásba. Ezzel a géppel, ha a pilóta és a gép együttes súlya a 100 kpot nem haladta meg, 0,5—0,6 LE-vel 40—50 km/óra sebességgel lehetett vízszintes irányban repülni (62). A kísérletezők sora végeláthatatlan. Szinte napról napra újabbak és újabbak jelentkeznek a földteke legkülönbözőbb pontjain. S az időnként alábbhagyó kísérletező kedvet egy-egy kezdeményezés ismét fellobbantja. A „Lobogó" egyik 1960. évi száma érdekes sikeres angol kísérletről számol be: „Az angol Harman-féle csapkodó szárnyú repülőgép egy kézzel vagy lábbal mozgatható szárny használatára épül, s csupán annyi emberi erőt kíván, amennyi egy, szél ellen haladó kerékpár hajtásához szükséges ... A kísérletek során azt tapasztalták, hogy az erőátvivő szerkezetet körülbelül egy óráig lehet hajtani anélkül, hogy az ember elfáradna ... Az erőátviteli mechanizmus mozgatása elsősorban a pilóta lábaival történik, mégpedig azok előretologatása által. E lábmozgás hatására a közvetlenül a szárny csuklóba bekötött dróthuzalok megfeszülnek és így a szárnyak lefelé csapódnak. Ezután a beépített rugók eredeti helyzetükbe hozzák vissza a szárnyakat. — A gép kormányszerkezete csak oldal és magassági kormánylapokból áll, hiányzik a csűrő, ami a hagyományos gépeken a szárnyakon található meg. Az oldal és magassági kormánylapokat a pilóta a vezetőülésből kézzel működteti. — Az angol ornithopter legnagyobb hátránya ma még az, hogy csak gépkocsivontatással tud felszállni. A leszállás azonban igen egyszerű, csupán orrnehéz helyzetbe kell hozni a gépet és az azonnal süllyedni kezd" (63). A Műszaki Élet 1967-ben arról adott hírt, hogy a Brit Királyi Légitársaság 5000 font pályadíjat tűzött ki annak, aki kizárólag emberi erővel tud felszállni és legalább egy mérföldet tud repülni legalább három méter magasságban a talaj fölött. A Műszaki Élet több sikeres kísérletről is beszámolt. 1961-ben pl. egy 24 méter fesztávú szárnyakkal épült 58 kg súlyú szerkezet 360 m-t repült baleset nélkül. 1962-ben egy konstruktőr már 830 m távolságot tett meg 31 km/óra sebességgel repülő készülékével. Az 1967-ben meghirdetett verseny egyik résztvevője „Puffin" nevű gépe 800 m távot tudott a megkívánt feltételek mellett átrepülni. Az angol mérések szerint egy jó erőben, „tréningben" levő ember 1,5 LE-t tud kifejteni a másodperc néhány töredékén át, 1 LE-t egy percen át és fél LE-t hozzávetőleg egy órán keresztül. Az említett 52