Mészáros Vince: Martin Lajos, a repülés magyar úttörője (A Közlekedési Múzeum Füzetei 5., 1976)

IV. A „légsiklótól” a „lebegő szárnyig” 21

burkolatból, amaz... vesszőkből melyek... a keresztbe font vesszőkkel szilárd rácsozatot képeznek. A parallel vesszők közt megmaradó mezők vékony elasztikus lapokkal boríttatnak be, úgy hogy azok ha a szárny lefelé csapdos, a mezőket eltakarják, ellenben ha a szárny felfelé jár, a lapok ventilek módjára lefelé nyílnak, szabad átfolyást engedvén a levegőnek" (41). A fenti elveknek megfelelően megépített modellel Martin két éven át kísérletezett, újra és újra átépítette, méreteit módosította, küzdött a felhasznált faanyag méretezéséből adódó szilárdságának az önsúlyához való kedvezőtlen viszonyával. A LEBEGŐ SZÁRNY szerkezete nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A gyengére méretezett váz nem bírta el a működő szárnyak terhét, a szárnyak minduntalan letörtek. A változatlan szárnyméretek mellett erősebbre méretezett váz önsúlyához viszont nem volt elegendő a szárnyak emelőereje, az emberi izomzat által kifejthető teljesítmény mellett. Amikor Martin végül is kénytelen volt belátni e megoldásnak — véleménye szerint elsősorban a technológiai problémákból adódó — gyöngéit, felhagyott a lengőszárnyú kísérletekkel, és új megoldást keresett. A LEBEGŐ SZÁRNY a sikertelen kísérletek ellenére jelentős állomás a hazai repülőgépszerkesztés történetében. Ez volt az első igazolható és rekonstruálható magyarországi — a levegőnél nehezebb — repülő szerkezet, melynek működőképessége, legalábbis kísérleti szinten, nem a szerkesztés elvi tarthatatlanságán hiúsult meg. A LEBEGŐ SZÁRNY-at Martin — mint már említettük — szabadalmaztatta. A magyar szabadalmi okmány száma 24607/VI—1891, bejegyezve a szabadalmi lajstrom XXVI. kötete 2396. lapján, 1892. évi szeptember 10-én, 1891. évi március 1-től számított elsőbbségi hatállyal. Az osztrák szabadalmat ugyanezzel a kelettel és hatállyal 43351/1891. sz. alatt kapta meg. 29