A Közlekedési Múzeum Évkönyve 14. 2003-2004 (2005)

III. RÉSZ • Közlekedéstörténeti és módszertani tanulmányok 123 - Barkoczi Jolán: Közlekedés az útikönyvekben-útikönyvek közlekedési vállalatok kiadásában 229

Barkóczi Jolán Közlekedés az útikönyvekben - útikönyvek a közlekedési vállalatok kiadásában 1827-ben a németországi Koblenzben alapította Kari Baedeker (1801-1859) a főként útikönyveket forgalmazó könyvesboltját. Ő maga is nagy utazó volt. Nemcsak kiadója, hanem szerkesztője is volt az azóta is bedekernek nevezett, praktikus tudnivalókat összefogalaló utazási kézikönyveknek, akár a Baedeker, akár más - pl.: Grieben, Woerl, Hachette, - útikönyvkiadó vállalat kiadásában jelentek is meg azok. Azt, hogy mennyire befogadta a magyar nyelv ezt a fogalmat bizonyítja, hogy a jelenlegi akadémiai helyesírási szabályzat szerint „ bédekker "-nek kell írni. Kari Baedeker utazási könyvei összeállításánál mintául vette a vele csaknem egykorú John Murray (1808-1882) Londonban megjelenő útikönyvsorozatát. Az első Kari Baedeker által szerkesztett útikönyv 1835-ben jelent meg. A 19. század utolsó negyedében a cég Koblenzből Lipcsébe tette át székhelyét. A közlekedés gőzkorszaka - a gőzhajó és a vasút megjelenése és elterjedése - lehetővé tette egyre több embernek azt, hogy kedvtelésből ismerjék meg a világot. Katonák, kereskedők korábban is járták a világot; tanulmányi célból mesterlegények, a híres egyetemekre diákok utaztak. A középkorban jelentős volt a zarándokok utazása is. A 17-18. században jómódú angol családok gyermekei, nevelőik kíséretében, éveket töltöttek a kontinensen. A „grand tours" útvonala: Párizs, Itália, Bécs, Rajnavidék, Németalföld volt. Céljuk az ismeretszerzés, hogy gyakorlati tapasztalatokkal egészítsék ki az angliai egyetemeken szerzett klasszikus műveltségüket. A 18. században írók, művészek a klasszikus ókor emlékeit keresték Athénben és Itáliában. A romantika korának utazóit vonzotta a természet, a 19. század elejétől vált úticéllá a nagy hegyek meghódítása. Egyre többen utaztak vasúton: az utazás egyre kényelmesebbé vált, és a vasúttársaságok hamar ráébredtek arra, hogy díjszabási kedvezményekkel érdemes utasokat szerezni. 1841-ben Thomas Cook, a később az egész világon működő utazási irodahálózat alapítója, az angliai baptisták mértékletességi mozgalmának misszionáriusa, a Midland Vasúttársasággal kötött szerződést, amelynek értelmében 570 személyt utaztatott a korábbi díjszabáshoz képest erősen csökkentett viteldíjért. A vasúttársaságok különféle, olcsó u.n. körutazási jegyeket árusítottak. A Baross Gábor által 1889-ben bevezetett „zónatarifa" és az 1932-tól járatott „fúléres vonatok" is azon az alapon hoztak a MÁV számára jelentős bevételt, hogy kifizetődő olyan díjszabást alkalmazni, amely a minél nagyobb távolság megtételét preferálja. A 20. században, főként annak első harmadában az igazán gazdag utasok szívesen választották a luxus-szállodaként üzemelő nagy óceánjárókon a világutazást. Napjainkban a tengeri utazások általában már rövidebbek, az utasok inkább repülőgépekkel szelik át az óceánokat. A 20. században a vasútnak komoly vetélytársává vált a gépkocsi. Az autós utazás nagyobb lehetőséget nyújt az utazási útvonalak megválasztására és az egyéni időbeosztásra. A gépkocsiban utazó közelebb kerül a természethez. A közutak túlzsúfoltsága azonban az utóbbi évtizedekben ismét a vasutak reneszánszát hozta. Közlekedés az útikönyvekben „Az utazó függetlenségét a lehető leginkább lehetővé tegye, hogy őket a szolgaszemélyzet, az útivezetők, a kocsisok, a szállásadók kellemetlen, gyakran megbízhatatlan gyámkodásától megszabadítsa, segítségére legyen abban, hogy saját lábára tudjon állni, szabadon tudjon cselekedni, és képessé tegye arra, hogy friss szívvel és nyílt szemmel fogadja be a csodálatos benyomásokat. - így fogalmazza meg az útikönyvek célját az 1864-ben kiadott bédekker. 1 Baedeker: Die Schweiz. Coblenz, 1864. III. p. 229