A Közlekedési Múzeum Évkönyve 14. 2003-2004 (2005)
III. RÉSZ • Közlekedéstörténeti és módszertani tanulmányok 123 - Dr. Eperjesi László: Magyar-román vasútforgalmi kapcsolatok a dualizmus korában (1867-1891) I. rész 156
MAGYARORSZÁG VASÚTHÁLÓZATA Közli: GrófMikó Imre magyar kir. közmunka és közlekedésügyi minister Pest, 1867. A közjólét az államjogi kérdések rendezése mellett leginkább az anyagi érdekek okszerű ápolásától függ. A természet hazánkat megáldotta mindazon adományaival, melyek mint a nemzeti hatalom ugyanazon tényezői, korszakunkban legértékesebbek; de csak akkor remélhetjük tartósan haladó és biztos fejlődésüket, ha kielégítő mérvben fognak a tökély magasb fokára vitt közlekedési eszközök rendelkezésükre állani. Az elmúlt évek mulasztásai sok utánpótolni valót hagytak reánk; kettőzött erővel kell tehát a cselekvés terére lépnünk, ha az újabb kor fokozott követelményeinek megfelelni, s hazánkat mint termelő országot a közlekedési közvetítők tekintetében is más ipari államok színvonalára emelni akarjuk. Óhajtva várja ez okból az ország, hogy a közlekedési eszközök rendszere mielőbb kiegészíttessék, s ez okból kötelességének tekinti a kormány úgy az erőkkel, mint a szükségletekkel mielőbb számotvetve, a cselekvés terére lépni. A kormány azt véli, hogy a közóhajtásnak ad kifejezést, midőn jelen prospektus által kijelöli azon vasutvonalakat, melyeknek kiépítése a forgalmi szükségletek által első sorba lett helyezve. Feladata ez által még nincs ugyan teljesen megoldva, sőt a jelen munkálat a tökély azon fokára sem tarthat igényt, miszerint minden részleteire nézve változhatatlannak tekintessék. A felvett vonalak közül sok alaposan van ugyan tanulmányozva és a közvélemény által jóváhagyva, de más vonalakat úgy az irány és előterv, mint a műtani kivihetőség tekintetében, gondos tanulmányozás alá kell majdan vennünk, s az eredmények következtében lehet, hogy némely első tervezetben változtatásokat kellend tenni. De ha szükségesnek tűnik ki egyrészről az, hogy a vállalkozási szellem részére azon irányok kijelöltessenek, melyeken a vasútépítés foganatosítása a közérdeknek leginkább megfelel, úgy más oldalról nem kevésbé kívánatos, hogy az országgyűlés s illetőleg az egész ország e fontos kérdés tanulmányozásának érdekébe bevonatván, az ügy tág körökben alaposan megvitattassék. Számosak az okok, melyek ezen eljárást igazolják. Eddig nálunk általános szokásban volt a nagyiparnak e téren nemcsak teljesen szabad mozgást engedni, de a kezdeményezést is mind az irány, mind az előter\> tekintetében rendelkezésére bocsátani. Az állam befolyása nagyobb vasutvállalatok alapításánál, rendszerint csak a főfelügyelet jogának fenntartására szorítkozott; a közérdeknek pedig az által szolgáltatott kielégítést, hogy a vállalatokat szubvenczióban részesítette. Az irány meghatározása és előterv készítése többnyire a vállalkozóknak engedtetett át. E rendszer azon nézetre volt fektetve, hogy a vállalkozók a legélénkebb személy- és áruforgalmat tartandják irányadónak, s habár erre nézve csalatkozhattak, de miután a hátrányoknak elejét venni saját érdekükből voltak késztetve, természetesen azt lehetett várni, hogy ő érdekük a közérdekkel találkozni fog, nem pedig attól eltérni. Ezen feltevést azonban az eredmény általában nem igazolta, kivált miután közlekedési intézeteink egy része a biztosított jövedelemre támaszkodva, az iparvállalat tulajdonképpeni természetét a közigazgatási államszervezet jellegével cserélte fel; minek következtében a vasutügy fejlődése sem volt mindig egyező az ország érdekeivel. A kezdeményezést sokszor a parlamentarizmus szelleme vezette, s ezen egyetlen fegyverrel folytatott küzdelemben, melyben egyes vidékek jól felfogott érdekei a magánérdekekkel álltak ellentétesen szemközt, a verseny eredménye nem mindig azon vidékek javára ütött ki, melyek a vasutakat leginkább szükségeltek, s nagy országrészek a javított és tökéletesített közlekedési eszközök előnyeitől teljesen kizárva maradtak. Ezen alapokon igazolva és indokolva van a kormány ezen lépése, melylyel maga ragadja meg a kezdeményezést, kijelölvén a vállalkozási szellemnek az irányokat, melyeken a legszükségesebb és legfontosabb vasutvonalaknak vezetniök kell, melyekhez aztán a többi közlekedési eszközök összhangzó egybefüggéssel fognak akként hozzáidomítatni, hogy az egyetemes közlekedési rendszer teljes közvetítőit képezzék. Hasonlóképp feladata leend a kormánynak feltalálni az utat, mely az elmélet teréről átvezet a gyakorlati alkalmazás terére. Ez okból a kormány a kiviteli módot illetőleg nem ragaszkodik kizárólag az egyik rendszerhez sem. A mint az idő és 163