A Közlekedési Múzeum Évkönyve 13. 2001-2002 (2003)

III. RÉSZ • Közlekedéstörténeti és módszertani tanulmányok 149 - Barkóczi Jolán: Közlekedési Évkönyvek (kiadványtípus és közlekedéstörténeti forrás) 340

Barkóczi Jolán Közlekedési évkönyvek (Kiadványtípus és közlekedéstörténeti forrás) Évkönyv, naptár, kalendárium, címtár, sematizmus, almanach - e kifejezések nem szinonimái egymásnak, de a magyar közlekedési szakirodalomban a 19. század utolsó évtizedeitől egy nagyon jellegzetes, vegyes tartalmú, periodikusan megjelenő kiadványtípust jelölnek. A latin calendraeból magyar szóvá vált kalendárium - később naptár - eredetileg az év napjainak, a hónapoknak és heteknek sorozata és a névnapok jegyzéke volt. Az első ránk maradt magyarnyelvű naptárakat a 16. században nyomtatták. Kezdetben a kalendáriumok világképe a nemesi művelődés alsóbb szintjét tükrözte. A 19. század első harmadától, az írástudás elterjedésétől kezdve a kalendárium a paraszti háztartások szinte kizárólagos olvasnivalójává vált. 1870-ben 106 kalendárium 620 ezer, 1900-ban 332-féle naptár jelent meg, 1 millió 970 ezer példányszámban. A kalendáriumkiadás csúcséve 1910 volt, ekkor 530 naptár 3 millió példányban jelent meg.

1 Az információszükséglet tömegessé válása magyarázza e kiadványtípus ilyen mértékű elterjedését. A naptárak az ismeretterjesztés legfontosabb eszközei voltak. A 19. szá-zad végétől jelentek meg a szaknaptárak, amelyek egy-egy szakma alapvető ismereteit is tartalmazták a szokásos naptári adatokon kívül. 1880 és 1890 között a különféle szakmai naptárak száma négyszeresére növekedett. A szakmai naptárak megjelentetése a kiadók számára igényesebb és költségesebb feladatot jelentett, mert a szakcikkeket a szakterületben járatos szerzővel kellett megíratni, de e befektetés kifizetődő, mert szak-naptár vásárlóközönsége állandó és fizetőképes volt. Az eredetileg csillagászati táblázatot jelentő almanach a 18. századra különféle adatokat, hasznos információkat adó kiadványtípussá alakult. Szerepe hasonló a naptárhoz. Angol nyelvterületen almanac naptárt jelent. Címtárak, adattárak, a korabeli nyelvhasználat szerint sematizmusok a polgári állam tisztségviselőinek nevét és néhány alapvető adatát tárta nyomtatott formában a nyilvánosság elé. Az évkönyv tartalma ennél bővebb: a kormányzat működéséről és a vállalatok, egyesületek tevékenységéről számolt be. A címtárak és az évkönyvek megjelentetését az információigény tette szükségessé. A legtöbb közlekedési évkönyv és naptár az Osztrák-Magyar Monarchia korában jelent meg, abban a korban, amikor a magyar gazdasági élet húzóágazata a vasút volt. Az évkönyveket, naptárakat általában a vasutasok, hajósok, sofőrök számára szerkesztették, de néhány évkönyvet (Közlekedési évkönyv, Közlekedési címtár, vasutas évkönyv) a fuvaroztatók részére állították össze. A szocialista állam kialakulásától az évkönyvek szinte eltűntek. Az 1949-től kezdődő tíz-tizenöt év jellemzője volt az adatok titkosítása, az egyesületek tevékenységének erős korlátozása pedig a naptárak megszűnését okozta. A hatvanas évek második felétől jelennek meg újból évkönyvek (BKV, Magyar Autóklub, Közlekedési Múzeum stb.). A rendszerváltozás idejétől több vasúti évkönyv jelent meg: 1989-től folyamatosan a Vasúthistória Évkönyv, a MÁV almanach 1994-ben és 2001-ben, MÁV vasútépítési és pályafenntartási almanach 2000-ben. A következőkben tekintsük át a közlekedési évkönyveket. Kovács I. Gábor: Kis magyar kalendáriumtörténet 1880-ig. 215. és 224 p. 340