A Közlekedési Múzeum Évkönyve 13. 2001-2002 (2003)

III. RÉSZ • Közlekedéstörténeti és módszertani tanulmányok 149 - Szabó Attila: Endresz György (1893-1932) 217

egy német katonától vettem át a sötétkék ruháját és a szakáccsal hozattam még előzően cipőt és kalapot is. Ezen az éjjelen átmásztunk a kerítésen, bár minden 100 méternyire post volt, aki ha észrevesz azonnal agyonlő, mert ehhez joga volt. Mi mégis ott másztunk át az Ottóval, ki is kerültünk szerencsésen, hasoncsúszva. Körülbelül 20 km mentünk abba a városba, ahol már egyszer voltunk bezárva Vernantingsba. Attól keletre masíroztunk kissé esőben, sötét Szibériában. Rettenetes volt sohasem fogom elfelejteni. Ott akartunk felszállni a vonatra. Miután civil ruhánk volt, azt vettük fel, ezt a ruhát ugyan csak a vonaton használhattuk, mert arrafelé nem ilyen ruhában járnak a benszülöttek, de a vonaton nem volt feltűnő, hiszen lehettünk kereskedők is.... Nagyon szerettünk volna térképeket is szerezni, és passust. Erre tettem is lépéseket miután a foglyoknak megengedték, hogy a városba bejárhassanak egy fogorvosnőhöz, azt próbáltam rávenni, hogy segítsen. Sokkal idősebb volt mint én, de mégis megpróbáltam szépen ránézni és simulni is hozzá, mikor a fogammal babrált, de nem volt hajlandó velem szerelembe keveredni. Igen komoly nő volt nagy patrióka és nem akart szerelmes lenni belém. Nem mondtam neki soha nyíltan, hogy mit akarok, de egy jó fogamat kifúrattam, csak hogy minél tovább járhassak oda, hátha összebarátkozom vele. Hiába volt minden nem szerzett passust és a jó fogam mégis ki volt fúrva! ...Azt határoztuk el azután Ottóval, hogy én miután jól rajzoltam, hát rajzolok majd orvosi osztrák-magyar passust, s azt mondjuk a vonaton, hogy mi elhelyezett osztrák-magyar orvosok vagyunk, akik utaznak egy másik táborba. El is készítettem a passust és olyan szép lett, pedig még a bélyegzőt is kézzel rajzoltam rá, de nem lehetett észrevenni, hogy nem valódi. Pór kérte kölcsön valakitől az eredetit és a stampli igen szép lett." 1916. szeptember 1-én kapja meg ideiglenes útlevelét Endresz a stockholmi osztrák-magyar követségtől. A bécsi úti célt Berlinen keresztül hat nap alatt éri el. Ezredénél Körmenden jelentkezik, majd 1916. szeptemberében pilótaképzésre saját kérelmére a bécsújhelyi pilótaiskolába vezénylik. „Először megfigyelőnek képeztek ki bennünket, ha majd ezt elvégeztük, akkor be leszünk osztva valamelyik frontra egy századhoz, de ott is még 6 hónapig kellett szolgálni, hogy kész pilóta legyen az. ember. Azaz, hogy a pilóta iskolába kerüljön. Ezt a későbbi pilóta iskolát „Flosch"-nak hívták, azaz Fiieger Offisiers Schule. Itt Bécsújhelyen sok tanár volt, csupa régi repülő, akiket mi félisteneknek néztünk és igen respektáltuk őket. Ezek természetesen már rendes pilóták voltak és viselték a gallérjukon a ballont." Kiképzése után előbb Albániában, majd az olasz fronton megfigyelőként, később mint vadászrepülő tábori pilóta teljesít szolgálatot. 1918-ban tapasztalatait már Campoformidoban, a vadászrepülő iskola oktatójaként hasznosítja. Ez időben itt volt pilótakiképzésen egy fiatal megfigyelő tiszt, Wilcsek (Magyar) Sándor is, akit Endresz szintén oktat néhányszor, de kiképzését nem fejezi be. 1918 nyarán Igalónál Endresz lezuhan, pár heti kórházi ápolás után újra a frontra megy, ahol a forradalom kitöréséig marad. Mint tábori pilóta, négy légi győzelmet aratott (2. ábra). , .. ... ...........,,_ ; . \ :

; : :: •H^BL ÉT' B • • 2. ábra Tábori pilótaként az albán fronton 1919. december 1-én kiadott Illetmény könyve tanúsága szerint a következő vitézségi érmekre jogosult: III. osztályú vaskoronarend, II. osztályú katonai érdemkereszt, II. osztályú német vaskereszt. Háborús érdemeinek köszönhetően két ízben kapta meg a legfelsőbb dicséretet, a Signum Laudis-t (bronz és ezüst), majd a Katonai Érdemkereszt III. és a német Vaskereszt II. Osztályával ismerik el kiemelkedő érdemeit. A háborús kitüntetései közül a legmagasabb a Vaskoronarend III. Osztálya, melynek adományozásáról Károly király a következő táviratban értesítette: „Megelégedés219