A Közlekedési Múzeum Évkönyve 8. 1985-1987 (1988)
II. RÉSZ • Közlekedéstörténeti tanulmányok 129 - Dr. Molnár Erzsébet: Az úthálózat és a települések fejlődésének összefüggései az Ipoly és a Tarna között. — A honfoglalástól a 19. század közepéig 131
bortizedet a 14. és 15. században a következő településekről szállították: Gyöngyöspata, Debrő-völgye, Ság, Tarján, Apc, Pásztó. 79 Az esztergomi érsekség hatalmas birtokain is fontos szerepet kapott a fuvarozás. Már a 13. századból van feljegyzés arról, hogy a vadkerti érseki szekeresek és szentséghordók terményszolgáltatásait az érsek megkettőzte, tehát már egy erre specializálódott réteg is kialakult. 80 A falu szintén jó közlekedési adottságokkal rendelkezett, a nemzetközi főútvonalhoz közel feküdt. Később a fuvarosoknak munkabért is fizettek. 81 A 15. században a telkek pusztásodása nagy méreteket öltött, a földművelés helyett az állattartás egyre hangsúlyosabbá vált. Elsősorban a szarvasmarhatenyésztés és kapcsolatosan annak kivitele a jellemző. Ebben az időszakban a hatvani állatvásárokra hajtották az állatokat nemcsak a környező területekről, hanem az Alföld távolabbi vidékeiről is. A nyugatra irányuló kivitelben e városnak fontos szerepe volt, ugyanis a Budára vezető utak az Alföld felől itt futottak össze. Területünk adottságainál fogva a folyók menti gazdag legelők révén jó alapot biztosított a ridegtartáshoz. Jellemző ágazat vidékünkön a szőlőművelés és a bortermelés. A nógrádi részeken — Bél Mátyás szerint — virágzó ágazat volt, 82 Heves megye nagy részén pedig máig tartó borkultúra fejlődött ki. A szőlőművelés különösen a mezővárosi lakosság számára biztosított jövedelmet, de több falu jellemző terménye is volt; ilyenek Buják, Kösd, Rád, Penc, Vadkert, Szécsény, Gyöngyös, Mátraszele, Abasár stb. Az ipari tevékenység nem alapvetően jellemző területünkre; elsősorban az Ipolytól északra elterülő falvak jellegzetessége. Az iparcikkek házaló kereskedők révén jutottak el a fogyasztókhoz, illetve a nagyszámú vásárokon találtak gazdára. Az északi, főként szláv lakosságú falvak mindenekelőtt cserépedényekkel és faárukkal kereskedtek, cserébe pedig mezőgazdasági terményeket kaptak. 3. A hódoltság kora (16—17. század) A 16—17. század Magyarországon a hódoltság kora. Területünk is a török harcok színtere volt, állandó háborúkkal, portyázásokkal; különösen a végvárak mentén jelentettek állandó veszélyt a török betörések. A falvak lakossága megfogyatkozott, a települések egy része teljesen elpusztult, más részük csak ideiglenesen vált lakatlanná. Ennek ellenére összességében területünkön nem volt akkora mérvű a pusztulás, mint az Alföldön, és ez a településhálózat teljes átalakulását sem vonta maga után. A gazdálkodás rendszerében az állattenyésztés még inkább elsőtérbe került, mert az állatállomány könnyebben menekíthető volt. A pusztán álló területek is kedveztek az állattartásnak. A lakosság a legtöbb esetben csak hosszabb-rövidebb időre hagyta el lakóhelyét, és a veszély elmúltával visszaköltözött. A török hódoltságból fennmaradt adatokból kitűnik, hogy a korábban is népesebb települések a török alatt is kevésbé fejlődtek vissza. Jellemző, hogy a népesség a 17. század második felében fogyatkozott meg erősebben, mert ekkor a felszabadító háborúk a településeket súlyosabban érintették, mint a közbenső harcok. Néhány kiváltságos hely a török időszakban is folytatta a korábban kapott funkcióit, például Apc adót fizetett a töröknek vásáraiért. Vámosgyörk vámja után adózott, amint azt egy 1550-ben készült kimutatás közölte. 83 Az országos út a török alatt 79 FügediE.: 1981. 378. p. 80 NMM 1954. 48. p. 81 FügediE.: 1981. 136. p. 82 NMT I. 1973. 141. p. és Mocsáry A.: II. 1826. 48. p. * 3 SoósI.: 1975. 497. p. 10 145
