A Közlekedési Múzeum Évkönyve 4. 1976-1978 (1979)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 123 - Bálint Sándor: A Phőnix és MÁG gépkocsik gyártásának története 385

környezetének, továbbá a műszaki létesítményeknek, szerkezeteknek megismeréséhez. A bázist a levéltári anyag adta. Meg kell jegyezni azonban, hogy e munka sem törekedhetett a teljességre, többek között azért sem, mert a Magyar Általános Gépgyár Rt. és elődjének törzsanyaga még nem került elő, továbbá a levéltárainkban fellelhető banki, retrospektív anyagok mindegyikéhez sem lehet hozzáférni különféle okokból. A tanulmány tárgyát képező részvénytársaságnak — és elődjének — története csak akkor fog teljesen feltárulni, amikor az említett iratok előkerülnek és a meglevőkkel együtt a kutatók rendelkezésére fognak állni. Ennek az összeállításnak célja elsősorban az, hogy a hozzáférhető források feltárásával a megtörtént eseményeket kronologikus sorrendben ismertesse, mintegy megkönnyítve a gyár történetében való eligazodást, — ezzel is segítve a későbbi kutatásokat. Ezt a célt kívánják szolgálni a fontosabb iratokból, cikkekből idézett sorok is. A Magyar Általános Gépgyár Rt. és elődje, a Budapesti Malomépítészet és Gépgyár a tőkés iparfejlődés változatos gazdasági körülményei között alakult meg. A kormányzat iparpártoló politikája a múlt század végén segítette a kis- és nagyüzemeket megalakulásukban, majd továbbfejlődésükben. A mezőgazdaság is fejlődésbe lendült, a terméseredmények emelkedtek. Például 1871 — 1880 és 1901 — 1910 között a búzatermelés több mint 60 százalékkal, a kukoricáé 60 százalékkal, a rozsé 71 százalékkal, a zabé 79 százalékkal emelkedett. Ez a jelentős növekedés szerény technikai fejlődés mellett ment végbe. A megtermelt gabona piacra talált. Még több is piacra talált volna, csakhogy ez a termelés színvonalának emelését, a mezőgazdaság gépesítését kívánta meg. A múlt század 70-es 80-as éveiben a mezőgazdasági ipar is gyors fejlődésnek'indult: a szeszipar, a cukoripar, de legfőképpen a malomipar, — ez utóbbi Európában is az élen járt. Az 1890-es évek elejétől végrehajtott malomátalakítások, korszerűsítések nyomán az őrlési kapacitás csaknem megduplázódott. Például a budapesti malmok teljesítőképessége évi 0,6 millió tonnáról 1,04 millió tonnára emelkedett, s a múlt század utolsó húsz évében a tényleges termelés több mint másfélszeresére nőtt. A vidéki malmok is — főleg a századforduló után — hasonló eredményeket értek el. Ugyanebben az időszakban a bányászat, a kohászat, a gépipar, a könnyűipar is gyors fejlődésnek indult. Az élénk kereskedelmi életbe a kis- és nagyvállalkozók, a bankok is bekapcsolódtak; a tőkebeáramlás felerősödött. A nagyarányú ipari fejlődés — beleértve a mezőgazdaság gépesítésének szerény mértékét, illetve a mezőgazdasági ipart is — megnövelte a gépalkatrészek, a kisgépek, a motorok és más termelőeszközök iránti keresletet. A javítóipar csak megalakulóban lévén, nem tudott lépést tartani az igényekkel. Az elromlott, de megjavítható alkatrészeket gyakran inkább újakra cserélték, mert így a gépi berendezés rövidebb ideig állt kihasználatlanul. Bár sok esetben az alkatrészek — főleg a forgácsolt darabok — beszerzése sem járt gond nélkül. Az esztergályos szakmunkások többsége külföldi volt, Magyarországon még szerényebb keretek közt folyt ennek a szakmának az oktatása. A nagy gépgyárak termékei, a külföldi lerakatok alkatrészei kereskedők, ügynökök útján kerültek a felhasználóhoz. Ám az ilyen ügynöki hálózat sem működött hibátlanul. Hiányoztak azok a kisüzemek, amelyek a keresett cikkeket elkészítették, vagy raktáron tartották volna. 386