A Közlekedési Múzeum Évkönyve 4. 1976-1978 (1979)
II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 123 - Biró József: Bernhard Antal találmányai 179
Megjegyezzük, hogy a leírás gondos tanulmányozása és megkísérelt lerajzolása után is csak halovány elképzelésünk lehet e gép feltételezett működéséről, üzeméről. Számításai sem követhetők egyértelműen. Sajnos, egy 150 évvel ezelőtt leírt gépi berendezés szakkifejezései, fogalmai stb. ma már alig is értelmezhetők pontosan. Nehezíti feladatunkat, hogy a leírásnak nem maradtak műszaki rajzai. Bernhard idejében a fejlődés egyre sürgetőbben követelte az „erőt" a termelő gépek meghajtására. Ez az erő a forgómozgás volt, amely nélkül akkor semminemű üzem nem volt elképzelhető. A forgómozgás pedig a kor embere képzeletében a vízikerékkel volt azonos. így volt ezzel Bernhard is. Hajóira valóban korszerű elvek szerint megépített dugattyús gőzgépet és kazánt tervezett, de a szárazföldön őt is megkísérti a vízikerék. Idővel minden találmánya valahogyan megvalósult mások neve alatt, a maga idejében azonban kivihetetlen maradt a technika elmaradottsága miatt. Valószínűleg ennek a találmánynak a létrejöttében az is közrejátszott, hogy Magyarországon kazán- és gépgyártás még nem volt, s így a még itthon is előállítható egyszerű eszközökkel kívánt hajtóerőt előállítani, s vele a magyar ipart előrelendíteni. Ezt látszik igazolni a név is, amelyet gépének adott (17. ábra). Nem tudjuk, hogy ezt a szabadalmát a gyakorlatban meg tudta-e valósítani, de annyi biztos, hogy később pulsométer elnevezéssel egy hozzá rendkívül hasonló elvek szerint működő szivattyú jelent meg és széles körben elterjedt. A MAV szárnyvonalain még a felszabadulás után is hasznos vízkivételi üzemgépként alkalmazták. A pulsométer egyszerű szerkezete miatt különösen a mélyebb bányákban az aknavizek kiemelésére volt igen alkalmas. Ugyanis erre finomabb gépek a durva hordalék miatt alig alkalmazhatók. A Bernhard tervei szerint megemelt vízzel azonban vízikereket hajtani igen rossz hatásfokú lehetett. Különösen abban az időben, amikor 2—3 atm. már igen magas nyomásnak számított. Nyilván ezért is nem valósult meg, s megmaradt csupán érdekes, a kor gondolkodásmódját tükröző ötletnek. Következő találmányának leírását Bernhard 1824. március 30-án fejezte be a budai Vízivárosban levő „7 Választófejedelemhez" címzett fogadóban. Ezúttal egy hőléggépre kért szabadalmat, amely a tüzelőanyag könnyű fajsúlyánál fogva — szerinte — kiválóan alkalmas lenne gyors-kocsik, valamint léggömbök vízszintes irányú hajtására. Találmányánál különösen ez utóbbira gondolt, mivel „a jövő fejlődési iránya a léggömb kifejlesztése felé halad," írja szabadalmi leírásában, amelyet fordításban az alábbiakban közlünk. „Egy általam felfedezett és kitalált atmoszferikus légnyomásgép leírása Egy olyan találmányé, amelyet eddig, legjobb tudomásom szerint sehol a világon, de különösen Ausztria-Magyarországon nem használtak fel, de amely a higanyban a Torricelli-féle vonalat 28 hüvelykkel emeli meg, hogy gépem meghajtására mintegy a gőz pótlékául felhasználható legyen. E találmányt saját adataim alapján, a már húsz éve fennálló létesítményben készítettem, a hazám Magyarország-Ausztria iránti ragaszkodásom kifejezésének érzem ezt a fontos és hasznos találmányt, mely lényegében abból áll, hogy azt az erőt, amelyet érzeni lehet minden jó huzatú kályhánál, és amely az alsó légréteget felfelé hajtja, gépek és vízemelők hajtására, vagy bármilyen más célra olymódon használom fel, hogy elkülönítem a légkör gőzét, mint hajtóerőt, és egy felmelegített levegő- vagy lángoszlop kis ellenállását (a levegő alul való belépését légmentesen elzárva), ellenállásnak tekintve hasznosítom. A tulajdonképpeni nyereségem az a nyomáskülönbség, amely a közönséges levegő nyomása és a hő ritkított levegője között van. 235