A Közlekedési Múzeum Évkönyve 4. 1976-1978 (1979)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 123 - Biró József: Bernhard Antal találmányai 179

,:••;: 2. ábra. A Pest-budai átkelőjárat egykorú ábrázolása (Magyar Történeti Képcsarnok) utasok sem vállalhatták, akik egyébként szívesen keltek volna át hajóval a túlsó partra. így a hajójáratot a következő évben már nem indították. A „Caroliná"-t november végén Bernhard 32 nap utazási idő alatt Eszékre vitte téli szállásra. Januárban azonban a már telelésre beállított hajót újból forgalomba kellett állítani. Január 14-én, a Fábián és Sebestyén napi állatvásár vasárnapján a jégzajlás elsodorta a Dráva-hidat 17 hajómalommal és több hajóval együtt. A 48 óra alatt üzemképes állapotba hozott hajó „3 héten keresztül fennakadás nélkül folya­matosan szállított embereket, vágóállatokat, társzekereket és könnyű kocsikat a folyó egyik partjáról a másikra, mindaddig, míg elkészült a repülőhíd." 31 Anton Spiesz közlése szerint 1821-ben még egy nagy utat tett meg a „Carolina": fát szállított Bécsből Budára, s közben bemutató hajózást végzett a pozsonyi közön­ség előtt Bernhard személyes irányításával. 32 Meg kell azonban jegyeznünk, hogy Bernhard 1822. évi április 21-én keltezett felterjesztésében — amelyben beszámol a gőzhajó minden jelentősebb útjáról — az Eszékről Bécsig és onnan vissza Budára végzett szállításokról nem tesz említést. Később ismét visszakerült Eszékre, de annak nincs semmi nyoma, hogy a továbbiakban forgalomban lett volna. Legutolsó hírünk róla 1824-ből való, amely mint használhatatlan roncsot említi, homokkal félig elte­metve a Dráva egyik szigete mellett. 33 3i O. L. u. o. 16. fol. 32 Anton Spiesz: K technickemu pokroku na slovensku na prelome 18. A 19. Strocia. Z dejin vied a texniky, I. Bratislava, 1962. 50. p. Hivazkozási jelzete AMB R 755/1821. 33 O. L. Htt. Dep. Comm. 1825 - 3 - 49. 191

Next

/
Oldalképek
Tartalom