Régi egyházművészet országos kiállítása Budapest, 1930
1 ELŐSZÓ. Az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum bele kívánt kapcsolódni a folyó évben rendezett Szent Imre-ünnepségekbe és számítva az ez alkalomból Budapestre sereglő egyházi férfiak és katholikus hívők érdeklődésére, kiállítást rendezett Magyarország régi egyházi művészetéből. Ezzel azonban nem csupán a katholikus egyház magyarországi történetét, hanem a magyar nemzet kulturális fejlődésének egyik legérdekesebb ágát — a művészetet általában is — kívánta szolgálni. Az egyházi élet és a művészetek fejlődése régi időkben szoros összefüggésben állott. Hiszen a középkorban — az uralkodóktól eltekintve — az egyház volt úgyszólván egyedüli letéteményese a művészeteknek. A fejedelmek, világi mecénások is legtöbbet az egyház érdekében áldoztak, templomokat, kolostorokat építtettek, oltárokkal, kegyszerekkel, képekkel ajándékozták meg azokat, sőt még a saját síremlékeiket is a templomok falai között helyeztették el. A főpapoknál pedig hagyománnyá lett a műpártolás, messze a középkoron túl is napjainkig, amikor az a változott viszonyokhoz képest inkább a réginek, szépnek a (konzerválása, gyűjtése) megbecsüléseként jelentkezik. Elég, ha itt a sok közül csak néhányat említünk a nagy műpártoló és műértő főpásztoraink közül : Bakócz Tamás, Kulassy, Szathmári, Szelepcsényi esztergomi érsekek, Barkóczy Ferenc és Esterházy Károly egri, Bíró Márton veszprémi püspök stb. Az újabbak közül Simor János esztergomi, Pyrker János egri érsek, Ipolyi Arnold nagyváradi, Bubics Zsigmond kassai püspök és annyi más. Legrégibb, románkori műkincseinket a háborúk és talán nem kisebb mértékben a hadi célokra történt beszolgáltatások, értelmetlen újítások, vandalizmusok jóformán megsemmisítették. Ami kevés maradt belőlük, azt is az egyház óvta meg az enyészettől. Keresztelő- medencék, harangok, aquamanilek, néhány töredezett ereklyetartó, kehely és kereszt, főleg pedig a könyvtárak polcain rejtőző, hártyára írott, színes kezdőbetűkkel, miniatűrökkel díszített s olykor gazdagon 1*
