Lyka Károly: A képzőművészet és iparművészet határai (Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1907)

kai nehéz megközelíteni. Ennek a titkos elemnek az a tulajdonsága, hogy nemcsak ebben vagy abban a remekműben van meg, hanem valamennyiben, sőt éppen általa válik egy mű remekművé. Ha ezt megtaláltuk, megvizsgálhatjuk, vájjon az iparművészet remekei is így hatnak-e ránk.

Eszünkbe jut ama halhatatlan titánnak, Michelangelónak márvány-Mózese. Hév, indulat, türelmetlenség van belé zsúfolva, vagy a fiatal Dávid, avagy a gondolataiba mélységesen elmerülő ]1 pensieroso a Medici-sírboltban. Három különféle alak, mind a három más-más szituácziót mutat, behatón, félre- magyarázhatlanul. Mind a három tulajdonképpen Michelangelo arczképe, az ő teilte van e kövekbe szorítva. S mert Michelangelo az ő benső életét olyan közvetlenül tudta kőbe vinni, ennélfogva ez közvetlenül is hat. E szobrok előtt hosszan állva, szinte végig csináljuk mi magunk is az egész alkotási proczesszust, teremtünk ama teremtővel, karunk összehúzódik ez összehúzódó izmok láttára, homlokunk redőkbe borul e hatalmas homlok szuggesztív erejére s a pensieroso mélyen gondolatokba merült alakja előtt minket is ama passzív, erős melankólia fog el. Michelangelo nemcsak a maga a benső életének vágyait, hangulatait vitte bele ebbe a szoborba, hanem azok a szobrok ránk is átviszik azt, mélyen,