Gróh István: A Sajómenti népies építés díszítő formáiról - Keszler József: Iparművészeti képtelenségek (Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1907)

Gróh István: A Sajómenti népies építés díszítő formáiról

6

század közepén, a mikor még nagy jólét uralkodott e vidéken, építkeztek ilyen ékesen. A házak udvari oldalán oszlopos tornácz vonul végig, más czifrák az utczai falakat díszítik.

Dél felé az egymás mellett sorakozó Pálfalván, Simonyiban, Serkén s a többi kisebb falvakban a házakról bizonyos rátartóság, tisztaság, jó mód, mondhatni büszkeség és nyugalom néz le, a mi az odavaló református lakosság jellemvonása.

Lejebb, ott, a hol a Rima és a Sajó összefolyik, van Rimaszécs városa. Azt hinnők, hogy város létére régen szakított már a népies építéssel, pedig hála Istennek nem így van. Éppen Rimaszécs az a helv, a mely a legtöbb motívumot őrizte meg a számunkra. A kőmívesség itt még mindig népies foglalkozás. Az a nehány falu pedig, a mely immár a Sajó mentén Rimaszécs után sorakozik, mint Velkenye, Sajó- püspöki, Sajónémeti, odább Abafala, mindannyian klasszikus lelőhelyei motívumainknak. Minden hozzáértő ember elragadtatással időzik e falvakban. Nem tudnánk elsőséget adni, hogy melyik a legszebb a sok közűi, mert a hány falu, annyiféle iránya a díszítésnek különböztethető meg, sőt a hány ház, annyi a díszítő motivum. Talán mégis azt mondhatnék, hogy Sajópüspöki a legékesebb, bár a kis Vei-