Gróh István: A Sajómenti népies építés díszítő formáiról - Keszler József: Iparművészeti képtelenségek (Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1907)
Keszler József: Iparművészeti képtelenségek
35 nem lehet vitatkozni az emberekkel. Ez megvolt, amióta a világ világ, a legrégibb időkben is. A rómaiaknak és a görögöknek csak úgy mint a keresztényeknek megvolt a maguk varázstárgya, egy kis gyűrű, amibe bele van vésve valami. De amíg az ő istenei az ő patronusai Vénusz, Junó, vagy ezek csillagzatai, szentelt állatai, a galambok voltak, addig most, mikor a naturalizmus kezdett életbelépni, naturaliszti- kus dolgok szerepeltek a babonában is. En meghagyom mindenkinek a babonáját. Így pl. semmi kifogásom sincs a lóhere ellen, ha kicsi és nem olyan nagy, mint egy diploma pecsétje. De már a disznócska ellen protestálok. Szép a disznó? Nem. Piszkos állat. A sonkája jó, de akkor már nem disznó, hanem sonka. Aztán jön a kéményseprő. Minden emberi uniformisok közt a kéményseprőé a legke- vésbbé Ízléses. A kéményseprő ágas-bogas létrájával a felakasztott ember, mint a mai szerencsehozók, kellemetlenek. Ágas-bogas alakjukba minduntalan bele is akad az ember, meg aztán nem is szépek. Ezek a babonás jelvények. Mikor már sem az alakoskodás, sem a szellemeskedés nem volt elég, kreálták a csúfságok egy új domíniumát, az excentrikusokat. Ez olyan, hogy az ember ránéz és nem tudja, hogy miért van ez. Di-