Nádai Pál: Az angol szociális művészetről (Az Orsz. Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1910)

8

kiállítás nagy csődje, a nyomorúság első zokogásai,— melyek eszébe juttatták az emberiségnek a középkort és a gótikát. Németországban már jó ideje valami csendes nazarénusság hódított s a régi német művészet szögletességeiben gyönyörködtek, az angoloknak pedig már Ruskin előtt gótikus parlamentet épített egy jónevű építész, Pugin. És ekkor már egy egész angol generáció ismerte Gottfried Semper előadásait arról a szigorú logikáról, arról a gyönyörű egyszerűségről, mely a gótikus építészetet jellemzi.

Az emberiség hitre vágyódott és ez a hit ott volt a középkor nagy kollektív alkotásaiban. Az emberiség új szépségekre vágyódott és ezek az új szépségek ott voltak régen porladó firenzei festők képein, a Raffaelt megelőző primitíveken. Fiatal festők jöttek haza olasz városokból, öntudatlan álmodozók, akik déli szépségek lappangó tüzét festették, vagy karcsú, sápadt és hosszúkezű szépségeket, akiknek hervadt ajkain túlvilági gyengédség van. Vizionárius, hosszúhajú költő-festők, akik a Dante képei fölött tanultak meg álmodozni. Rossetti, Burne Jones, Morris, — önök ismerik ennek az angol romantikus festészetnek egész gondolatvilágát, melynek Ruskin volt a főpapja és Keats volt az ő tiszta áhítatával a költészetben megelőzője. Költők