Nádai Pál: Az angol szociális művészetről (Az Orsz. Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1910)

9

és festők, írók és építészek ők egyben, akik nemcsak festik és mozaikba rakják a régi szentek legendáit, de üvegbe is vágják, színes üvegekbe, a régi krónikákat is előszedik és ezeknek ragyogó iniciáléiból szürcsölik boldogan a századokat. Barátok járnak ebben a preraífaelita-testvéri szövetségben, csupa misztikus lelkületű barát, akiknek erős kedélyéletében összeolvad művészet és költészet, múltnak imádata és erős hit a jövő munkás-társadalmában.

Csak egy pillantást kell vetnünk a régi apátság tövében, Merton Abbey-ben közös kollektívipar- művészetre összeverődött műhelyre, hogy tisztában legyünk mindazzal az ellentmondással, mely itt egyesül. És a műhely, melynek Morris a feje, ugyanaz a Morris, aki az egész angol iparművészeinek a megteremtője, tisztán a kézimunkát űzi. Kartonra rajzolnak, üveget festenek, széket faragnak, szekrényt enyveznek, tapétát terveznek, rokkán, szövőszéken szövetet készítenek, bőrt préselnek és kézi sajtón könyveket nyomnak — és mindebben egyesül a középkorimádat a szocialista-rajongással. Egyfelől a társadalmi együttélés, a lakás szebbé- tétele, — másfelől egy láthatatlan élet csendes muzsikája. Egyfelől az a világ, amelynek matériáiban, ezüstjében, vasában, bőrjében és papirosán gondolják el gondolataikat, másfelől egy benső