Nádai Pál: Az angol szociális művészetről (Az Orsz. Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1910)

5

semmi más fajnál, csak az angolszásznál. E faj elméjében megvan az évszázados nagy intelligencia a szociális bajok megértésére és szívében gyengéd és új formák éltek mindig. Ha ezt megértették, akkor mindjárt belátják, hogy Wilde cinikus aforizmájában mily kevés a jóhiszeműség és megértik azt is, miért kellett a tizenkilencedik század nagy szociális művészetének angol földön ki- virágzania.

Szeretném, ha a tekintetüket hatvan esztendőre vissza tudnám fordítani, ha volna egy bűvös Aladin-lámpám, amely visszafelé tudna sugarakat vetíteni egy elpihent korra. Szeretném, ha most egy diabolikus idő-repülőgépre szállhatnánk fel mindnyájan, amely büszke madár módjára szállna velünk vissza a múlt század derekáig, derék angol polgárok kissé kormos városáig, Londonig. És mi csak lebegnénk a levegőben, mint valami komor, nagy madár s kattogva, nyugodtan peregne le előttünk hatvan év. Mi volt az akkori London ? Csendes, de egy kissé kedélyüket vesztett emberek városa, akiknek évszázados polgárbüszkeségét megzavarta már a feltörő munkásnyomorúság, akiknek tiszta ablakait már meglepte a füst. Még történeti előkelőséggel ülnek vadászcsizmáikban és zöld frakkjaikban a Chippendal- és Sheraton-féle búto