Nádai Pál: Az angol szociális művészetről (Az Orsz. Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1910)

4

is lantjára veheti. De ha ezekről ír, a versein mégis csak meg lehet majd érezni, hogy ez a költő két balkézzel jött a világra. Ugyebár ez egy kicsit kegyetlen beszéd és nem egészen igaz ? Mert hiszen még mindnyájan emlékszünk arra a fenségesen egyszerű költeményre, amelyet pár évvel ezelőtt egy alig ismert fiatal amerikai tanító írt, bizonyos Markham nevezetű, aki sokáig hosszasan elnézte Milletnek egy képét és költeményt írt róla. Költeményt írt arról az öreg parasztról, aki kapája nyelére támaszkodva néz végig a szántóföldön. A tekintete üres, a hite vigasztalan, a sorsa a meddőség és a költő himnuszt ír a fizikai munka e rabszolgájához. Velerezeg bánata az emberével, akinek az életében nem jelent halk ujjongást a hajnal pirossága, akinek a számára Plato és e világnak minden szépsége örökre hideg marad. Uralkodókra támad a költő, amiért elrabolták ennek az életnek a muzsikáját és megfosztották attól, amihez mindnyájunknak joga van, az álmaitól. Nem tudom, vájjon ebből a sovány kivonatból megérez- ték-e, hogy itt egy bátor, diadalmas világnézet találta meg a formáját; a munkáskérdés vonult be a költészetbe. Nem tudom : vájjon érzik-e, hogy ez a bátorság és ez a grandiózus művészet a mi korunkban nem lobbanhatott föl így együttesen