Nádai Pál: Az angol szociális művészetről (Az Orsz. Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1910)

>5

sztrációra hatott napjainkig. Nos, ez a művész a politikai világfelfogására és technikájára egyaránt jellemző tapéták egész sorát rajzolta meg. Tapétákat, amelyeken az évszakokat, a szelek háborgását, vagy épen a Szentivánéji-álom egy-egy finom hangulatát szólaltatja meg a festékes ecset hegyén keresztül. Tapétákat, amelyek a skót és brit nemzeti szenteket ünnepük és tapétákat, amelyeken egyfelől Viktória királynő iránt érzett tisztelete jut kifejezésre, másfelől a szocializmus világuralmának sejtése. Egy lobogó imperializmus — párosulva a dolgozó emberiség sorsán való lázongással. S amily becses és elegáns ez életprogrammnak, s amily jellemző egy mai intelligens angol lel ki világára, hogy királyhűséget és munkásbarátságot ily szépen össze tud magában foglalni, — épen annyira nem való ez a gondolat tapétára. Mert képzeljék el, milyen hangos, pathétikus, túltömött és nyugtalanító lehet egy olyan szoba, amelyen egy-ugyanaz a minta háromezerszer ordítja a fülünkbe, hogy a világ proletárjainak egyesülniük kell. Az ilyen szobában nagyszerűen lehetne vezércikket írni, kongresszust tartani, vagy forradalmat kikiáltani, de a tapéta mégsem arra való, hogy forradalomra biztasson, hanem, hogy képeket akasszanak rá. Hasonlítsák össze ezzel például egy a kontinensen