Magyar himzések kiállításának leiró lajstroma (Budapest, 1918)

Bevezetés

8

secondo, Velence 1527) oly nagy szerepet játszanak, nálunk hiányoznak ; vázák, szökőkutak, groteszkek, állatok, griffek, sárkányok, kígyók alig találkoznak. Az egyszerű liliomos pártázat és a finomabb lécdíszítés, ammőket Buratónál, az «11 Monte» című mintakönyvben és Ostausnál bőven találunk, egészen ritkák. De legfeltűnőbb az arabeszk- és fonadék-díszítések hiánya, melyek Burato és Pagamno, Zoppino és Tagliente, Vavassore és Pagan mintakönyveiben végeláthatatlan sorban vonulnak el előttünk s ötvöseink és oklevéldíszítőink körében is kedveltek voltak (1. Szendrei J. A keleti és nyugati műv. hatása a magyar díszítményekre, Műv. Ipar, 1892., 13. s k. lk.). Ennek oka csak időbeli lehet : ezt a keleti díszítést Velence kapja fel, fénykora ott a 16. század első fele; Flötner «Maureskenbuch»-ja 1549-ben jelenik meg; Szendrei-oklevél példái a 16. század végéről és a 17. század elejéről valók, 1620—60 között ott is hímzéseinkhez hasonló virágminták jelennek meg. Hímzéseink túlnyomó része a 17. század második és a 18. első felében kőszült, azért hiányoznak belőlük a reneszánsz e korábbi motívumai. A régibb emlékek hiánya, mint Radisics J. írta (Műv. Ipar, 1892, 92. 1.), «tátongó űr, ami annál sajnálatosabb, mert tisztábban láthattuk volna az elemek lassú átalakulását, amíg a 17. század típusait végleg fölveszik.» Egy-két fennmaradt darabból (1. a 23.—24. sz. -okát) s írott forrásokból világos, hogy régibb hímzéseink változatosabbak, gazdagabbak voltak. 01 vasunk szőllőfejes, kígyós vagy leányos himmel, olasz korsóval varrott, oroszlános, angyalos mintákról