Magyar himzések kiállításának leiró lajstroma (Budapest, 1918)

Bevezetés

9

(Radvánszkynál, igaz, részben recemunkákra vonatkozólag) ; a «kézfogásos» kendő alatt szeretne az ember olyanféle mintára gondolni, aminőt Egenolff (Frankfurt, 1527) 20. lapja mutat.

Kevés változatosságot találunk a szerkezetben is. Az indadíszítés pl. jóformán csak egyféle : váltakozó állású motívumokat kapcsoló S alakú indarészek. A kissé elevenebb indák ritkák, az olaszok gazdag, naturalisztikus, egymást százféleképen keresztező mdarendszerei egyáltalán nem fordulnak elő.

A legfőbb motívum a csokor ; kétféle, vagy szimétrikus, vagy két egymást keresztező szárból áll, úgy hogy virágai kétfelé hajolnak s mellékhajtásai is virágosak. Mindkettő a későbbi olasz gránátalma-mustrákból vezethető le : egyik abból, melyben a főidomot virágok környezik (az átalakulás folyamata megfigyelhető a szöveteken is, még jobban a mintakönyvekben, pl. Buratonál, libro secondo 7. és 10. lk), a másik a féloldalasból, melynek fölfelé haladó hullámos indáiból hol jobbra, hol balra ágacskák hajtanak ki (1. Falke, i. m. II., 121. és 128. lk). Az előbbi érett olasz formájában vázából kinövő virágtő (1. egyik szöveten), későbbi hímzéseinken néha levelek közül vagy szívidomból (1. Sibmachernél, Nürnberg 1604, a 31. lapot) nő ki, máskor az is elmarad ; az utóbbinak pompás olasz példáit Brandenburgi Katalin szoknyájának szövetén látjuk, hol a dísz annyira közel áll hímzéseink motívumaihoz, hogy «magyarosinak mondották. A szimétrikus csokor sarok- és oldalmotivum, de frízben egymáshoz sorakozva is előfordul, néha alul indával