Magyar himzések kiállításának leiró lajstroma (Budapest, 1918)

Bevezetés

10

kapcsolva. A hajlott csokor természete szerint sorokba való, de hímzéseinken többnyire szintén csak sarok- és oldalmotivum. A szerkesztés primitív volta itt is egészen nyilvánvaló.

Ahímzésekegy kisebb csoportján (98.-112. sz.-ok) a sarkokban körbe kanyarodó indát látunk, végén nagyobb, kerületén száracskákon több kisebb virággal vagy levéllel. E motívum az újabb török és balkáni hímzéseken gyakori, de hogy keleti eredetű-e, az régi török példák hiányában nehezen dönthető el. Lehetne olasz származású is : egy velencei bársony (1. Falke, í. m. 518. kép) efféle motívuma könnyen volna ősének tekinthető. Első tekintetre török díszítés benyomását teszik az ívsorok, minden ív alatt csokorral ; de itt is kérdéses, hogy szabad-e e motívumot a török bársonytakarók ívsoraiból levezetni. Az ívek kerületét díszítő cikkek, amint a 6. és 7. sz. darabok hímzésem láthatók, ez úton nem magyarázhatók, holott bizonyos olasz reticella-mustrák- hoz (pl. Ciottinál, Velence 1591., a VII. lapon) egészen közel állanak.

A török elemek vizsgálata ugyanarra az eredményre vezet, mint az olaszoké : a bonyolultabb szerkezeteknek semmi nyomuk ; egyes motívumok tömegesen fordulnak elő, de közülük a jácint igen ritka, a tulipán pedig egyetlenegyszer sem fordul elő tipikus török formájában. A magyar tulipánok legnagyobbrészt a gránátalmából fejlődtek (ily értelemben nevezi azokat katalógusunk gránátalmavirágoknak), s ép oly szívós életűeknek bizonyultak, mint őseik. Még legtörökösebbek