Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 9. (Budapest, 1966)

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM — MUSÉE DES ARTS DECORATIFS - Katona Imre: Az Iparművészeti Múzeum besztercebányai térítője

A terítő készítési helyének sikerült mindkét pólusát megtalálnunk a pozsonyszentgyörgyi párdarab segítségével. Mint láttuk, a pozsonyszentgyörgyi terítőt a neve alapján is kétségtelenül magyar származású, de Bécsben, a városi tanács alkalmazásában levő, elnémetesedett Szilágyi Miklós leánya, Pollák Györgyné adományozta 1636-ban a pozsonyszentgyörgyi evangélikus egyházközségnek. Ezzel szemben az Iparművészeti Múzeumban levő, tanulmányunk tárgyát képező terítőt viszont a német-szlovák származású Kochlatschné adományozta két évvel korábban, 1634-ben a besztercebányai vártemplomnak. Mindkét terítő tehát német adományozótól került a két evangélikus egyházközséghez. Ez a körülmény is világosan mutatja, hogy a terítő készítési helyét azonos kultúrkörben kell keresnünk. E megállapítást az ajándékozás szempontjából ugyancsak fontosnak tűnő, hasonló történeti háttér is megerősíti. Pozsonyszentgyörgy ekkoriban, a XVII. század első évtizedeiben Illésházy István testvérének, Illésházy Gáspárnak a birtoka. Ezzel szemben Besztercebányán a bányabérletek túlnyomó része még mindig a Thurzók kezében van. Ismeretes, hogy Thurzó Imre felesége, Nyáry Krisztina, férje halála után ahhoz az Esterházy Miklóshoz ment feleségül, aki Esterházy Eerenc pozsonyi alispánnak és Illésházy Zsófiának, — Illésházy nádor húgának — volt a fia. A Thurzók halála után Nyáry Imre felső-magyarországi főkapitány leánya, Nyáry Krisztina lett átmenetileg a besztercebányai bányabérlő, majd második házasságával a bányabélietek férjéhez, Esterházy Miklóshoz kerültek. E kapcsolat következtében már a XVII. század első felében rokon, de egymással politikailag és vallásilag ellentétben álló családok az urai Pozsonyszentgyörgynek és Besztercebányának. A két helység kapcsolataira utal az is, hogy Nyáry Krisztina első férjének, Thurzó Imrének a nevelője az az Armbruster Ferenc, pozsonyi protestáns patrícius, akinek a terítőt készíttető Szilágyiakon kívül a XVII. század 30-as, 40-es éveiben Pozsonyszentgyörgyön is vannak részbirtokai. Nyáry Krisztinának, mint ajándékozónak nevét Besztercebánya egykori leltáraiban is megtalálhatjuk. Egy vörös taft függönyt adott az 1630-as években a besztercebányai evangélikus egyházközségnek. Radisics Jenő 1895-ben kiemelte, hogy a terítő evangélistáinak előképei XVII. századi metszetekre vezethetők vissza. Kétségtelenül feltűnő hasonlatosság van az evangélista mellportrék és egykori, XVII. századi metszeteink között, azonban a látszólagos egyezések ellenére sem található olyan XVII. századi ábrázolás, mely az evangélisták közvetlen előképének megfelelne. Ugyanis a terítő evangélistáinak ábrázolásbeli sajátosságai semmiben sem különböznek a XVII. századi metszeteinktől. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy XVII. századi ábrázolásaink autenticitása sok esetben mindmáig tisztázatlan, ezért az ábrázolások azonosítása a legritkább esetben vezet eredményre. Szükséges azonban hangsúlyoznunk, hogy mindkét terítő adományozója evangélikus volt és mindkét adományozás az evangélikus egyháznak történt, a terítő funkciójából ítélve, feltehetően keresztelés alkalmából. Az evangélisták alakjainak kortárs portrékkal való helyettesítése nem pusztán evangélikus egyházaink általános profanizálódásában leli magyarázatát, hanem inkább abban, hogy a behelyettesített kortársak alakjaival azokat akarták megörökíteni, akik országos vagy helyi vonatkozásban kiemelkedő szerepet játszottak az evangélium — pontosabban az ágostai hitvallás —• terjesztésében, illetve védelmezésében az ellenreformációval szemben. Ha e feltételezésből indulunk ki, és figyelembe vesszük, hogy Pozsonyszentgyörgyön és Besztercebányán akkoriban —- a terítő adományozásának idejében — különösen az