Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 9. (Budapest, 1966)

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM — MUSÉE DES ARTS DECORATIFS - Balári Ferenc: Késő reneszánsz magyar ládák a bútorosztály újabb szerzeményei között

9. kép. Lácla, Erdély, XVII. sz. első fele, Budapest, Iparművészeti Múzeum század, amikor bútoraink készültek, a tőlünk nyugatabbra levő országokban a reneszánsz korszak végét jelentette. Ugyanakkor nálunk a török gyengülésével jelentkező, viszonylagos stabilizáció eredményeként a reneszánsz stílusnak egy utó virágzása jött létre. A múzeum öt ládája is e kései, változatos képet mutató kor terméke, amely a szakirodalomban igen találóan a „virágos reneszánsz" elnevezést nyerte. A XVII. század folyamán jelentkező délnémet hatás ládáinkon is érezhető. Mikor ezt a rokonságot felfedezzük, mindjárt a különbségek is szembeötlenek. A délnémet láda kiképzése azonos alapmotívumok mellett erősebben építészeti jellegű, némelyik szinte palotahomlokzatra emlékeztet. Hazai és délnémet területen is az alap tagoló elem a pilaszterekkel váltakozó négyszögletes vagy íves zárású mező, azonban a nálunk egyszerűbb kiképzésű pilaszter a délnémet bútorokon bonyolult, lábazatos kiképzést kapott, az ajtó-, vagy ablaknyílásra emlékeztető mezők felett, pedig szinte elmaradhatatlan a háromszögletű, ívelt, vagy tört vonalú szemöldökpárkány. A magyar ládákon a díszítőelemek mérsékeltebbek és a konstrukció által meghatározott tagoláshoz inkább alkalmazkodnak. A délnémet ládák bizonyos kanonikus merevséget mutató homlokzatkiképzése helyébe a magyar ládákon kötetlenebb, dekoratív változatosság lép.