Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 6. (Budapest, 1963)

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM - MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Zlinszkyné Sternegg Mária: Adalék a „piano carré" kialakulásának első állomásához

1. kép. Négyszögű zongora. Liège, XYJLII. sz. vége •- Piano carre. Liège, fin du XVIIIe siècle A XVIII. század billentyűs-húros hangszereinek három fő típusát — csembaló, klavikord, zongora —, belső berendezésének ama kicsiny tagja határozza meg, ill. választja el döntően egymástól, amely a húrral érintkezve a hangot létrehozza. Tárgyunk hangszer mivoltának felismerésében és meghatározásában is ez az egyetlen szerkezeti tag a döntő, és állítja a zongorák népes családjába.

3 Legnagyobb jelentősége és legnagyobb elterjedtsége (elsősorban Olasz- és Franciaországban valamint Angliában) a csembalónak és rokonainak (spinét, virginal) volt. Ezek mechanizmusának közös sajátossága, hogy a húrokat tépő mechanizmus szólaltatja meg: a billentyű a húr fekvésére merőlegesen mozgó, nyelvből kiálló ék segítségével pendíti meg a húrt. A csembaló jelentőségét az adja, hogy alakjánál fogva —• mely nyújtott háromszög felé tendáló —, mód nyílik hosszú és erős húrok alkalmazására, ami a hangszert egészen a XIX. századig a leghangerősebb, ezért nyilvánosság előtt leghasználhatóbb billentyűs hangszerré tette. A megpendített húr tiszta, csengő hangot adott, akár a lant, de ércesen és áthatóan.