Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 6. (Budapest, 1963)
IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM - MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Zlinszkyné Sternegg Mária: Adalék a „piano carré" kialakulásának első állomásához
szaruk előtt — azokat az egyes gyűrűkbe foglalt faragványokkal mintegy összefűzve — szalagfonat fut körül. A homlokfalon látható három embléma alkotóelemei balra: paletta, ecsettartó, festőbot; középen: líra, flóta, kotta; jobbra: körző, háromszögvonalzó, papírtekercs, a festészet, zene és építészet felfüggesztett jelképei. A rövid és hosszú oldal találkozási élein oválisba foglalt nyújtott nyolcszirmú virág van. A rövid oldalakon a kengyeles fülek körül lecsüngő füzér, bőségszaru és félrozetta látható. Itt is megvan a vízszintesen körülfutó szalagfonadék. A hangszer sima fedelének peremén pálcika-gyöngysor fut körbe. A fedél két részletben felnyitható, belső oldalára keskeny kottatartó léc van erősítve. Egykor zsinór tartotta, hogy hátra ne billenjen, ennek erősítő karikája baloldalt ma is látható. Szépen megmunkált Louis XVI. stílusú faragványokkal állunk szemben, melyeknek alkotóelemeit e korban Európa-szerte felhasználták. Mégis, a bútorfelületen szétterülő, sűrített alkalmazásuk annyira jellemző, hogy egy a bútortörténetben jól ismert elkülöníthető területről származtathatjuk hangszerünket. Ez Belgium vallon tartománya, a ,,Pays de Liège", melynek Liège város a székhelye. A díszítő-szobrászatban, az iparművészet terén Liège aranykora a XVIII. század. Ekkor Versailles és Párizs ihlette berendezési tárgyaival szinte felülmúlta a francia provinciák alkotásait. Bútorasztalosai előszeretettel dolgoztak tölgyfával és csak kivételesen alkalmaztak luxus anyagokat, lakkot, bronzot vagy marquettériát. A Liège-i bútorstílus egyénisége nem valamilyen újszerűségben, különlegességben, hanem eleganciájában rejlik. A finom faragású díszítmények —- mint bemutatott hangszerünkön is — élesen rajzolódnak ki az alig mélyített alapból. Levélsor, pálcikagyöngysor határoló, körvonalazó díszítményként gyakran szerepel más liège-i bútorokon, kétajtós szekrények talp- és zárópárkány éleiben, vagy többszörösen a pannók kereteként alkalmazva — zongoránkon mint peremdíszítmény. Gyöngyöket látunk ott hengeres és hasábos bútorlábak vájataiban, óratokokon és képkereteken — itt a lábakon és a merevítők éleiben. A dússzirmú rozetta enyhe plaszticitását az előkandikáló rezedalevelek és bimbós közép adják, a Liège-i bútorokon szintén gyakran kap ilyen hangsúlyos szerepet. À Liège-i asztalosművesség—-menuiserie — formanyelve hűen, de bizonyos retardációval követi a franciáét XIV. Lajos korától kezdődően, így az egyes stílusperiódusok időben nem oly szigorúan elhatárolhatók, mint pl. Párizsban. A nagy hírű ,, Régence liégeoise"-t felváltó, faragóművészetében — mint láttuk — részletezővé és még aprólékosabbá váló Louis XVI. stílus megszületése után mintegy húsz évvel bontakozik ki a vallon tartományokban (Liège, Namur) és itt még a XIX. sz. első felében a bútorasztalosok e stílus jegyében is dolgoztak. 2 A XVIII. század Liège és vidéke számára a békés gazdasági fejlődés korszakát jelentette. Annak a jómódú vásárlórétegnek, amely a szépet és az átlagos gazdag polgári otthonba illőt kereste, hangszerünk, mint bútor, igényei szerint való volt. A külső vizsgálatok alapján ezért megállapítható, hogy hangszerünk készítési ideje 1780—1815 közé esik. Ha ornamentikája ilyen határozottan szól is e kisméretű zongora Liège-i kultúrkörből való származása mellett, hangszer volta elengedhetetlenné teszi, hogy a mechanikát is vizsgálat tárgyává tegyük.
