Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 5. (Budapest, 1962)
IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM - MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Az ismeretlen „habán" késművesség
Die Kontinuität der Habaner-Messerschmiedekunst steht in der Geschichte des ungarischen Kunsthandwerkes, während drei Jahrhunderten, beispiellos da. Der stets bewahrte Ruf ihres hochstehenden Niveaus, beweist die erfolgreichen Ergebnisse des kollektiven Erzeugung-Systems. AZ ISMERETLEN „HABÁN" KÉSMŰVESSÉG A feudális korban az evőeszközök elterjedése csak a XVI. sz. vége felé vált általánossá. Kanalak és villák a legfelsőbb osztályok ezüst mívei között szerepeltek. Késeket, mint egyedi evőeszközöket a XVII. sz. elejétől kezdve használnak, s a szükségletet sokáig eredeti „dömöcki" acél-pengéjű kések behozatalával fedezték. A nagybirtokok gazdasági alakulásával kapcsolatban, a felduzzadt udvartartások számára a kések igénye is megnőtt és a főúri várbirtokok és uradalmak közelében letelepített anabaptista (újkeresztény) műiparosok szolgáltatták a keresett és becses evőeszközöket. A később habánoknak nevezett újkeresztény műiparosok közül a korsósokon kívül a késművesek váltak elismert hírűvé a hazai okleveles adatok tanúsága szerint. Legrégibb adatunk a Pálffy levéltárból, 1600-ból származik, midőn stomfai tiszttartója jelenti, hogy az „anabaptista-testvéreknél" késeket csináltatott. 1604-ben Galgócon olvashatjuk egy végrendeletben, hogy a hagyományozó ötös újkeresztény kés-készlet felől rendelkezett. További három évszázadon át bőven találkozunk okleveles adatokkal az újkeresztény késművekről. Külföldi utazók magyarországi jelentéseikben megemlékeznek az anabaptisták kiváló gyöngyháznyelű késeiről (Eduard Brown 1673). Az erdélyi országgyűlés limitációban külön artikulusokban szabályozza az újkeresztény késmüveket. 1627 (Gyulafehérvár). A magyar szépirodalomban GvadányiPeleslcei Nótáriusa jeles munkának ismeri az „újkeresztyén" kést ! A habán késműhelyekről még a XIX. sz. geográfiai leírásai is megemlékeznek. Az emlékanyag ismeretlenül lappangott magán- és közgyűjteményekben, míg végre stíluskritikai alapon és a habán edényeken talált ábrázolások nyomán sikerült az egyes darabok agnoszkálása. A nyeleket általában bronzgyűrűkkel határolt facettait gyöngyházlapocskák borítják. A nyélvégek jellegzetes volutás koronázást nyertek, ezek az ásatásokból kikerült töredékeken is felismerhetők. A kanalak többnyire csontból, faragással készültek, a nyeleket értékes exotikus fával borították. A habánok bronz-veretekkel is díszítették az evőeszközöket ós a készleteket préselt bőr tokban helyezték el. Egy ilyen készlet hüvelyén a Nagyié várd felirat volt olvasható, mely a gyűjtemény többi hasonló stílusú és kivitelű darabjának helyes attribuálását tette lehetővé. A leggazdagabb emlékanyag a múzeumunkban tárolt Glück és Procopius gyűjtemény darabjai között lappangott. Az újkeresztény késművesség hazánk múiparában a legmagasabb színvonalon mozgott. Általános megbecsülésben és nagyra értékelésben volt része három évszázadon át. Hirdette azt a művészi és technikai fejlettséget a kézműiparban, melyet a kollektív termelési szervezettség biztosított a „habánok" számára.
