Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 3-4. (Budapest, 1959)
Sternegg Mária: Iróalmáriumok Debrecenből
STERNEGG MÁRIA I RÓALMÁRIUMOK DEBRECENBŐL A magyar bútorművészet múltja és hagyományai kutatásánál — akár tárgyi emlék anyagot keresünk, akár az írott forrásokat — nehezen jutunk a XVIII. századot megelőző időkig. A nyugati országok műtörténeti kutatása számára a renaissance és gótika korából a képzőművészeti alkotás ábrázolásain kívül eredetiben is rendelkezésre állanak e korábbi korszakok bútoremlékei, lakásberendezései. Nálunk az 1700-as évek előtti kor bútorzatának csupán egy-egy hírmondója akad. De a XVIII. század építő, polgáriasodó, háborúktól megkímélt Magyarországának emlékei sem állanak rendelkezésünkre oly mértékben, mint várnók. Ennek tudományos életünk késői kialakulása, tervszerűtlen kibontakozása az oka. Míg a múlt században Európa-szerte az anyaggyűjtés, a rendszerezés, a segédtudományok kiművelésének korszakát élik minden tudományban, a mi levéltáraink iparművészettörténeti anyagának kiadására és rendszerezésére szórványosan került sor, elmaradt kultúrtörténelmünk szempontjából lényeges kastélyok, kúriák, polgári otthonok interieurjeinek módszeres számbavétele. A két világháború mind a levéltárak mélyén ismeretlenül rejtőző adatokban, mind anyagi kultúránk emlékeiben oly pusztítást okozott, mely valószínűleg lehetetlenné teszi az adat- és anyagrendszerező munka teljes elvégzését, még az utolsó két század vonatkozásában is. Es itt épp az asztalosipar emlékei tekintetében vannak súlyos veszteségeink. A magyar bútorművészet történetének, emlékeinek felkutatására a legtöbb lehetőséget ma még a városok asztalosiparának tanulmányozása nyújtja. A városi (állami) levéltárakban tanácsi jegyzőkönyvek, periratok és hagyatéki leltárak sok értékes adatot tartalmaznak az asztaloscéhek és mesterek tevékenységéről. A XIX. század bútorművészetének — talán a XVIII. századénak is — sok szép emléke lelhető fel vidéki városok polgári otthonainak mélyén. A munka gyors elvégzésre sürget, mert ez az anyag is egyre fogy. A bútorok gazdát cserélnek, helyről-helyre vándorolnak, elszakadnak származási helyüktől, s a keveredés során mind nehezebb a helyi jellegzetességek felismerése. A Magyar Tudományos Akadémia támogatásával néhány évvel ezelőtt megindult a magyar asztalosközpontok kutatásának tervszerű munkája, amelynek keretében területenként (Dunántúl, Tiszántúl, Alföld), városonként gyűjtjük össze az asztaloscéhek működésére vonatkozó adatokat és a művészi:Ï* 35
