Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 3-4. (Budapest, 1959)

Dobrovits Aladár: Az ipari formatervezés művészetének elmélete

ódus, Egyiptomban a Naqáda II. periódus második fele.) A gépesítés bevezetésének másik következménye volt, hogy egy időre a művészet, az iparművészet fogalmát kizárólag, tévesen a kézműalkotáshoz kötötték. Azonban már a múlt század közepén hangot talált az a felfogás, hogy a nagyüzemi termelés, a gépesített termelés a kézműipari egyedi alkotással művészileg egyenértékű alkotást hozhat létre, és kell is létrehoznia. Fel kell azonban ismernünk azt is, hogy a gépesítés, a nagyüzemi termelés általánossá válása, az a tény, hogy termelésünk gépeken alapul és életünkben egyre inkább gépek vesznek minket körül, esztétikai szemléletünket döntően megváltoztatta. A társadalmi fejlődés törvényszerűségeiből szükségszerűen következik, hogy más az esztétikai szemlélete a gyertyafényhez szokott és más a villanyfényhez szokott embernek, más kell hogy legyen a postakocsi utazójának, és a repülőgépen közlekedőnek, még ha mindazt az értéket, amit a múlt művészete teremtett, fel akarjuk és fel is tudjuk használni. Fentebb már megállapítottuk, hogy az ember használati tárgyainak, termelőeszközeinek létrehozását mindenkor formalakító, művészi tevékenység jellemezte. Éppen ezért lehetetlen, hogy a legjelentősebb változás ezen a téren, a nagyüzemi termelésre való áttérés magukat a termelőeszközöket : a gépeket és általuk előállított tárgyakat esztétikailag, művészetileg érintetlenül hagyja, hogy ezeken az ember esztétikai szándékú formaalakító tevékenysége ne érvényesüljön. Mégpedig nem úgy, mint a múlt században : elmúlt korok történeti stílusának, a kézműiparban kialakult formáinak ós díszítésének utánzásában, vagy a termelőeszköz, gép, vagy az előállított termék lényegével össze nem függő, azzal ellentétes díszítésben, hanem e termelőeszközök és azok által ellőálított termékek korának és készítési módjuknak, jellegüknek megfelelő módon. Ez az ipari formaalakító művészet megértésének harmadik kiinduló pontja. A most elmondottak megértéséhez szem előtt kell tartanunk, hogy mást jelentett a gépesítés a kapitalista társadalomban és a szocializmusban. Akkor a dolgozó ember a gép, helyesebben azt tulajdonában tartó tőke rabszolgája, kizsákmányoltja volt. Most viszont ő a gép tulajdonosa, barátja és ura. Viszonya a géphez és az általa előállított termékhez döntően megváltozott. Akkor a kor antihumánus, vagy álhumánus jellegének megfelelően a gép és legtöbbnyire az általa előállított termék külső megjelenésében is csúnya, félelmetes, embertelen, vagy nem őszinte volt. Most szépnek, az embert szolgálónak, az ember ós közte megváltozott viszonyt esztétikailag is kifejezőnek kell lennie. Egyaránt áll ez, ismételjük gépre és termékre. Ez az ipari formaalkotó művészet megértésének negyedik és számunkra legfontosabb feltétele és követelménye. Említettük már, hogy más helyen foglalkoztunk az iparművészeti alkotás esztétikai hatása három tényezőjével, a formával az anyaggal és a díszítéssel, illetőleg azok egymással való összefüggésével. A tartalommal külön foglalkozni nem kívánunk, mert számunkra ez a három mindenkor az adott társadalom mondanivalóját fejezi ki, társadalmi tudatának, vagyis tartalomnak hordozója, még akkor is, ha az alkotás alkotója szándékai szerint nem akar „mondanivalót", tartalmat kifejezni. Igyekezzünk röviden e három tényező szerepéről szólni az ipari formaalkotás művészetében. Kezdjük mindjárt az ipari formaalkotástól látszólag legtávolabb eső területen, a díszítésen. A díszítés a múlt században jelentős volt az ipari formaalkotás területén. Gyakran úgy jelentkezett, mint a tárgy lényegét tagadó tényező. Nem akarunk hivatkozni az orgonaformájú, várkastély külsejű, vagy kalászos leányszobor alakú kályhákra, a ncogót külső mögött rejtőző gépekre. Gyakran a díszítés