Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 3-4. (Budapest, 1959)
Dobrovits Aladár: Az ipari formatervezés művészetének elmélete
a funkció, vagy az anyag hiányainak leplezésére szolgált és szolgál nem egyszer ma is. Virágdísz alakjában jelentkezik fehér zománckályhákon. Ha a díszítésnek ezt a formáját elvetendőnek is tartjuk, a díszítést nem tekintjük idegen elemnek korunk ipari formaalkotó művészetében sem. A díszítés kétféleképpen jelentkezhetik : az esztétikai hatást elérő ipari formatervezés által előállított tárgy környezetében maga is díszítőelem : világító testek a városképben, ilyen megjelenésű gépek egy gépteremben, ilyen megjelenésű használati tárgyak a lakásban. Másfelől az előállított tárgy, használati tárgy vagy termelőeszköz funkcionális elemei hathatnak díszítő elemként. Pl. az elektromos berendezés kapcsolóinak elrendezése és kiképzése, egy közlekedési eszköz, autóbusz, szerkezetének, külső megjelenésének és belső berendezésének egyes elemei, egymással és a funkcióval azonban mindig összhangban. Most szóljunk az anyagról. Rámutattunk már más helyen arra, hogy iparművészeti alkotásnál az anyag önmagában is lehet az alkotás esztétikai hatásának hordozója. Példa gyanánt felhoztunk egy folyamatot vagy repedezett mázas csempékkel lefedett falat. Nem vitás, hogy az ipari formatervezés művészetében, ahol a műanyagok felhasználására egyre nagyobb szerep vár, az anyag esztétikai hatása nem lehet elhanyagolható. De nemcsak a műanyagok, hanem a természetes anyagok esztétikai hatásának is elsőrendű szerepe van. Az ipari formatervezés művészetében azonban mégis csak a forma problémái a leglényegesebbek. A formának és a funkciónak szoros kapcsolatára már bevezetésünkben rámutattunk. Ebből következik, hogy a forma az ipari tervezés művészetében sohasem lehet a funkcióval ellentétes, nem törekedhetik annak elrejtésére. Az ipari formaalkotás terén a tárgy, vagy termelőeszköz formájának és funkciójánaklegtökéletesebb összhangban kell lennie, ekkor lesz esztétikai hatásában is, funkciójában is egyaránt tökéletes. Továbbmenően a bevezetésben elmondottakból következik, hogy a formaalkotás ós a funkcióra való törekvés pl. a gépkonstrukció nem lehetnek egymástól független, külön utakon járó, egymással csak találkozó folyamatok. Az ipari formaalkolás művészetében helytelen volna a megadott gépkonstrukcióra, a múltbeli gyakorlat útján kialakult használati tárgyra ráhúzni egy esztétikai formát, vagy egy esztétikailag kedvezően ható formába erőszakolni a gépkonstrukciót, ahhoz idomítani a használati tárgyat. Amint már többször megmondottuk, az ipari formatervezés művészete helyreállítja a görögre;^, a latin ars, az egyiptomi hm által kifejezett egységét. A kettőnek együtt kell születnie, a konstruktőrnek és a művésznek kezdettől fogva együtt kell dolgoznia. De ez már messze vezetne és átvinne olyan területekre, melyek elméleti fejtegetéseinken túl a termelés gazdasági folyamataihoz vezetnének, mint amilyenek a terv, a modell, a prototípus elkészítése, az átszerszámozás kérdése, a nullszéria elkészítése és más hasonlók, továbbá átvezetnének olyan, az ipari formatervezés lényegétől elválaszthatatlan, de fenti elméleti fejtegetéseinktől szintén távolabb álló területekre, mint amilyenek az ipari formatervezésnek a funkcióval szorosan összefüggő, az emberi organizmus biológiai adottságait figyelembe vevő problémái. Ám a későbbiekben még vissza kívánunk térni az ipari formatervezés művészettörténete kérdéséhez, a formák továbbélésének a művészet egész történetében oly izgalmas problémájához, különös tekintettel új funkciók és anyagok formateremtő szerepére és evvel ellentétben régi formák makacs továbbélésére, a nekik meg nem felelő új funkciók ós új anyagok keretében.
