Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1955)

I. TANULMÁNYOK AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEIBŐL - Diószeginé Egyed Edit: Közelkeleti állatplasztikákról

és bement az ajtón ; vele együtt egy másik útitársa is. Meglátta a békés, széles, hosszú, több könyöknyi magas, aranyból készített bivalyt, mellettük arany jászol. A jászol vörös rubinokkal és krizolitokkal volt tele. (A bivalyok) mint két igásökör, belsejük üres, hasuk drágakövekből készített (?) gránátokkal, almákkal és birsalmákkal van megtöltve. A birsalma között jó fényű gyöngyszemek voltak, mindegyikük vízcsepphez volt hasonló. Mindegyik bivaly szeme rubinból volt, fejeik régóta megrokkantak. Körülöttük oroszlánok és vadszamarak. Egyesek szeme rubinból, másoké kristályból van. (Voltak ott) fácánok és pávakakasok is, mellük és szemük drágakőből." A fenti idézetben Firdauszi Dzsemsid udvarának gazdagságát és pompáját akarja a nemesfémből készült és drágakövekkel kirakott állatok felsorakoztatásával méltóképpen bemutatni. így kétségtelen, hogy a bennünket érdeklő állatalakok az uralkodó osztály tulajdonában voltak. Az a tény pedig, hogy Firdauszi minderről mégemlékezik, azt bizonyítja, hogy ezeknek a tárgyaknak az ő korában már feltétlenül hagyományuk volt. Ibn Iszfenderun „Tarih i Tabarisztán" című munkáját az 1210-es években írta elmélyült könyvtári kutatások, valamint népi mondák alapján.

4 Ott olvashatjuk a következő történetet : ,,a másik ember egy drágakövekkel díszített edényt nyújtott át, melynek kakasformája volt, és a szemei helyére értékes vörös rubinok voltak illesztve. (Iszpehbed) átvette (az ajándékot) és azt ajándékkal viszonozta. Egyszer (Iszpehbednek) jelentették erről az emberről, hogy az (avval dicsekedett, hogy) senki sem tett még Iszpehbednek hasonló szívességet. Iszpehbed megparancsolta, hogy rendezzenek lakomát és hívják meg erre a kakas gazdáját és még 500 másik embert. Mindegyik elé egy kakast állítottak, mely jobb volt annál az első kakasnál. Az ember szégyellte magát, felkelt, megcsókolta a földet és bocsánatot kért. Iszpehbed leültette őt, visszaadta a kakast és még két ilyent ajándékozott neki". Makrizi, Abu-l-'Abbasz Taki al din al, az arabok egyik híres történetírója (1365—1442) jegyezte fel Khitat című munkájában,

5 hogy a Fatimidák kincsei közt Kairóban találtak egy arany pávát, amelynek a szemei rubinból, tollazata üvegmázzal zománcozott és arannyal tausirozott, továbbá egy aranykakast, melynek taraja rubinból, gyöngyökkel és drágakövekkel kirakott volt, valamint egy gyöngyökkel kirakott gazellát, amelynek a hasát és fehér felületét később készítették.. Ő beszél továbbá egy arany kertről, melyben minden aranyból és ezüstből, drágakővel és zománccal borított volt. Műve más helyén a következőket írja Makrizi :

6 „Ismeretes Muktedir palotájából egy csodafa, amelynek közepében ezüstmedence állt. Ahol a fa szétágazott, láthatatlan, énekes szélirányzónak használt arany és ezüst mechanikus madarak ültek." Az iszlám művészet legkorábbi ránkmaradt bronzplasztikáinak sorát indokoltnak tartható vélemények szerint egy hegyikecskét és egy libát ábrázoló bronzszobor nyitja meg.

7 Az emlékek kidolgozása még kissé sematikus, a test részleteit csak elnagyoltan dolgozták ki. Feltehetően mind a két tárgy Perzsiában készült. 4 M. M. Djakonov, i. m. 157 1. s E. Diez, i. m. 222 1. 6

E. Diez, i. m. 224 1. 7 Meisterwerke muhammedanischcr Kunst I —

III. München, 1912. 135 t. továbbiakban: M. M. K. Djakonov, i. m. 160 1.; F. Sarre, Die Kunst des Islam. 1925. 138-139 t.