Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1955)

II. AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM KUTATÁSAIBÓL - Schubert Márta: A realizmus néhány kérdése az iparművészetben

lése, értékelése és kiemelése a művészi alkotófolyamat kiindulása — szuverén újrateremtésük a művészi alkotófolyamat célja volt. Amikor a művész alkot, akkor az adott valóság sokoldalú és sokrétű teljességéből kivonja, kiemeli azt, ami mondanivalója — a születő mű tartalma szempontjából lényeges, elhagyja azt, ami esetleges, nem lényeges, nem jellemző. Az a lényeges vonás, amelyet a művész a mű alapeszméjeként ragad meg, a valóságban számos mással való bonyolult kapcsolatban és együttesben van jelen ; az általános a valóságban csak az egyesben létezik. A művésznek a lényegest a sokoldalú egyesekből kell kiemelnie, általánosítania és az alkotófolyamat célja az, hogy ezt a lényegest megmutassa az embereknek, a társadalomnak. Ez azt jelenti, hogy a művészi alkotó folyamatnak olyan új —• konkrét, objektív — egyest kell létrehoznia, az eszmét oly módon kell érzékletes formává realizálnia, hogy a szemlélő tudati-gondolati aktivitását ráirányítsa a mű lényegi tartalmára, e tartalmon keresztül a valóság lényegesnek felismert aspektusára. A művész részéről maga az a folyamat is, amelynek során mondanivalóját kifejezi, anyagban megtestesíti, szakadatlan, tudatos válogatás és értékelés, az általa létrehozott forma szakadatlan összemérése a valósággal és a képzeletében a megalkotandó műről kialakuló ideális képpel. A művészi alkotó folyamat által a Iátható-tapintható anyagban realizálódó forma •—• és az e művészi forma által ébresztett tudati, érzelmi-gondolati aktivitás ugyanúgy sajátossága a képzőművészetnek, mint az iparművészetnek, a művészi forma az iparművészetben ugyanúgy a művészi mondanivaló közlésének sajátos formája, mint a képzőművészetben. S az, hogy az iparművészeti alkotás esztétikuma ugyanúgy kiváltja belőlünk a „szép" értékítéletét, s ezen belül a monumentalitásét, a bájét stb., azt bizonyítja, hogy az iparművészeti alkotás lényegében ugyanazt az érzelmigondolati aktivitást indítja el tudatunkban, lényegében ugyanazon az úton irányítja figyelmünket a valóság bizonyos arculata felé, mint a képzőművészet alkotásai. így mind a képzőművészet, mind az iparművészet a társadalom valóságról alkotott nézeteit a művészi alkotó munka konkrét tárgyán, a művön keresztül juttaja kifejezésre. A kép, a szobor : természeti és társadalmi egyesek konkrét megjelenítésén, ábrázolásán át formálja az emberek tudatát, mintegy — az adott társadalom szemléletének megfelelően — művészi szuverenitással újrateremti a valóságot. Az iparművészet is újrateremt : újrateremti az emberek emberi munka alkotta, emberi szükségleteket szolgáló tárgyait. Újrateremti őket minden korban, minden társadalomban, aszerint, hogy milyenek az adott társadalomnak a szépre vonatkozó nézetei. Fentebb szóltunk arról, hogy a szépre vonatkozó nézetek elválaszthatatlanok a társadalom érdekeitől, elválaszthatatlanok az adott társadalom, osztály, társadalmi csoport világnézetétől. Ez a világnézeti-eszmei tartalom a különböző művészeti ágak közös tartalma, bármi legyen is témakörük és sajátos funkciójuk köre. Az iparművészet, amikor a környezet emberi munkával alkotott tárgyait az adott szépség törvényei szerint teremti újjá, formálja meg, ugyanabból a tartalomból táplálkozik, mint a többi művészeti ágak ; ugyanakkor részben sajátos eszközökre is szüksége van ahhoz, hogy ily módon fejezze ki a művészetek adott közös tartalmát, alkotásai eszmeileg hasznosak legyenek az adott társadalom, osztály, társadalmi csoport számára. De ha van is sajátos az iparművészeti alkotás módszerében — nem nélkülözheti a világ művészeti tükrözésének és megismerésének eszközeit és eredményeit. A környezet ember-alkotta tárgyai művészi újrateremtésének úgy, hogy