Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1955)
I. TANULMÁNYOK AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEIBŐL - Cs. Katona Imre: A szendrői ref. egyház XVIII. századi nyomott úrasztalterítője és a hazai nyomás fejlődése a XVII—XVIII. században
így, a téglalap alakú mezőt körülvevő virágcsokrok és a szegélyminták közli űrt kitöltő tátika és rozetta motívumok sem ismeretlenek. A mienkhez hasonló tátika-megfogalmazással egy 1640-es évszámmal ellátott bábsütő mintán is találkozhatunk, mélyített alakban. A rozettaminták hasonlóképpen ismerős motívumai úgy a XVII., mint a XVIII. századnak. Egy másik igen kedvelt motívuma e két évszázadnak az olaszkorsó. A magyar emlékanyagban a XVII. század első felében bukkan fel ; hol előbb, hol egy-két évtized késéssel. A habán tálaknak volt kedvelt és ismerős motívuma ; ezeken találkozunk vele első ízben, 1610-ben. A könyvkötészetben 1631-ben jelentkezik első ízben, a Rákóczi Biblián (Ráday Könyvtár). Bábsütőmintáinkon 1640-ben 13 , hímzéseinken 1626-ban (Kecskemét, Katona József Múzeum), díszítőszobrászatunkban pedig 1618-ban találkozunk először vele (Szerencs, ref. templom). Ábrázolását illetően kevés az eltérés. Legtisztábban és legkivehetőbben az említett bábsütőmintán láthatjuk és Szerencsen. A széles, lapos talpból, melyet körösen kibuggyanó gyűrű zár le, szépen ívelő kontúrral buggyanik ki a három részre osztható korsótest. Az alsó mezőt alsó részükkel elkeskenyedő, s a gyűrűbe végződő függőleges bordák futják körül. A középső, az alsónál valamivel keskenyebb mező hasonló kiképzésű, de itt a bordák nem domborítottak, hanem mélyítettek. A középső, a vízszintes mező felülete a leggazdagabb. Az egymásbamenő ék alakú domborított rovátkák között pontszerű kidomborítások, illetve bemélyedések helyezkednek el. A korsó hosszúnyakú, kissé vázaszerű, pereme szépen ívelt vonalban végződik. A bábsütőminta két felső mezőjében elhelyezett korsók is hasonló alakúak, de egyszerűbbek, mint az előbbi. A belőlük kinövő virágcsokor is hasonló elrendezésű, mint az úrasztalterítő csokrai. A levelek és a virágok alsó szára kifelé, a felső része pedig befelé ívelődik. A komponálásnak ez a módja az úrasztalterítő csokraira is végig jellemző, de különösen a keret sarkaiban elhelyezett négy csokorra, melynek formanyelve a renaissance-szal rokon. Nem lehet véletlen, hogy a komponálásnak ezzel a módjával a renaissance formanyelvét legszívósabban őrző erdélyi emlékanyagban, nevezetesen a décsi ref. templom karzatán és a magyarókécsei templom mennyezetén találkozhatunk a XVII. század második felének idejéből (Ráth : II. 485, 486). Maga az olaszkorsó, bár az itáliai renaissance is ismerte, a barokkban válik jellegzetes ornamenssé. Formailag minden valószínűség szerint az Alhambravázáig nyúlik vissza. Spanyolországon keresztül, részint Itália közvetítésével, részint közvetve Franciaországon keresztül terjed el Nyugat-Európában. Kialakult formáját évszázadokon át szívósan őrzi. Az úrasztalterítő olaszkorsói még a XVIII. században is majdnem hasonló alakúak, mint a XVII. századi bábsütő formáé. Csak a nyaka rövidült le és ennek megfelelően a fülei csúsztak az alsó mezőig. Az elmondottakból két dolog következik : Az úrasztalterítő föntebb elemzett mintakincse vegyes. A virágcsokrok apró ornamens-járuiékai is idegenek, de a XVII—XVIII. századi erdélyi, Debrecen környéki és a felső-magyarországi magyar emlékanyagban is megtalálhatók, sőt ebben az időben csak itt élő motívumok. A virágcsokrok, a középső mező kereszttengelyében levő két csokor kivételével nyugati hatásúak ; közülük számos 13 Leltári száma : 2654. A minta Szalay Ágost gyűjteményéből került 1877-ben a Nemzeti, illetve az Iparművészeti Múzeumba. Hogy Szalay Ágost honnan szerezte, azt ma már nehéz lenne eldönteni. Sopronból vásárolta-e, bizonyos Eipeldauer nevű soproni díjnokától, aki a biztosabb előremenetel kedvéért ősi bábsütőcsaládjának régi ütőfáit juttatta főnöke, Szalay kezére, ma már nem lehet biztosan tudni. (Csatkai Endre : Könyvgyűjtők, régiséggyűjtők a régi Sopronban. Soproni Szemle : 1938. 132 — 143. 1.)
