Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1955)

I. TANULMÁNYOK AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEIBŐL - Cs. Katona Imre: A szendrői ref. egyház XVIII. századi nyomott úrasztalterítője és a hazai nyomás fejlődése a XVII—XVIII. században

egyenesen a renaissance-hoz kapcsolódik, de van köztük, mint láttuk, törökös, illetve keleties is. Ezek alapján bízvást kimondhatjuk, hogy tárgyunk ÉszakErdély vagy Felső-Magyarország valamelyik műhelyében készült, tehát nagyjából azon a környéken, amelyikbe Borsod megye és Miskolc is beleesik. Egyébként sem érdektelen megjegyeznünk, hogy a borsodi festőipar a XVIII. század közepe táján igen komoly tradíciókkal rendelkezik. Másrészt az észak-magyarországi városok, Lőcse, Bártfa, Váralja, Késmárk, Igló, Eperjes és Szepes — amelyeknek festőcéheiről már a század elején is tudunk — is nyilván kapcsolatban lehettek Borsod megye festőivel. Rákóczi Ferenc 1706. augusztus 2-án hozott rendelete árszabást léptetett életbe Borsod megye területén. Ebben a rendeletben már a veres gyolcs mellett a kék gyolcs árát is megtalálhatjuk.

14 A tárgy készülésének idejét a fenti körülmények nagyjából jelzik. Ezekhez csak azt kívánjuk hozzátenni, hogy a szendrői ref. templom restaurálására csak valamivel előbb kerül sor a század ötvenes éveinél. Az egri egyházmegye szendrői kerületének visitatiós jegyzőkönyveinek az 1746-os évről származó bejegyzései legalábbis erre a tényre utalnak (,,. . . ex toto reperantur . . ,"

15 A restaurálás idejének ez a szerencsés egybeesése tárgyunk készülésének, feltételezhető idejével, csak megerősíti azt a sok példával illusztrálható megállapítást, hogy a tárgy beszerzése a templom újjáépítésével függött össze. Mindezek összevetése után nyilvánvaló, hogy a tárgy készítése a század 40-es, 50-es éveire tehető. A felső határt a dúc fából való készülte is alátámasztja. Rendkívül érdekes, s tárgyunk kapcsolatainak egészen más oldalát világítja meg a terítő közepén téglalap alakú, rozettákkal körülvett mezőben elhelyezkedő szarvas mintája. Korábbiakban az volt a feltevésünk e szarvas alakról, hogy talán szimbolikus állat lehet. Az embernek Dávid 42 zsoltárának alábbi sora jut akarva, nem akarva eszébe : „Mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik . . ." Figyelemre méltó még az is, hogy a szarvas a legújabb időkig számos református emblémán megtalálható, talán éppen e zsoltár hatására. A motívum alaposabb vizsgálata azonban megmásította e korábbi feltevésünket. Ugyanis a szarvas nemcsak pecséteinknek, hanem címereinknek is közkedvelt állatalakja volt. Különösen a XV—XVI. században adományoztak királyaink szarvast ábrázoló címeres nemesi leveleket. (Szarvasdic sal. 1431. Bakócz csal. 1489.) Az így feltételezett eredeti címer formájára sajnos nehéz következtetni a terítő ábrázolása alapján. Az iramló szarvas alakon kívül több más, címereinken megtalálható motívumot találhatunk. A címer leírása az alábbi lehetett : Címer alakú mezőben annak középpontjában száguldó szarvas. Háttér : nyilván címertakaróból származó levelek s girlandszerű, renaissance ízlésben tartott ornamentális dísz. Ez a körülmény rendkívül elgondolkoztató. Ugyanis a hímzés és a címerábrázolás fogalma a XVII—XVIII. században annyira egyet jelentett, hogy minden alapunk megvan annak feltételezésére, hogy tárgyunk eredetileg talán hímzés céljára készült, esetleg annak előnyomatául. Tárgyunk egyébként is szorosan kapcsolódik a kor hímzőművészetéhez. Ezt egyébként már hímzés- és nyomásművészetünk összehasonlításánál is megfigyelhettük. Persze még sok más, egyéb problémát is fel lehetne vetni az anyag tárgyalása kapcsán, erre azonban e dolgozat keretei szűknek bizonyultak. XVIII. századi 14 Borovszky Samu: Borsod vm. története. Bp. 1909. 142. old. 15 Országos Levéltár. Mikró. 1687 — 1691. dobozok.