Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1955)
Dobrovits Aladár: Az Iparművészeti Múzeum és társintézményei a felszabadulás óta
D O B ROVI T S ALADÁR: AZ IPARMŰVÉSZETI MÜZEUM ÉS TÁRSINTÉZMÉNYEI A FELSZABADULÁS ÓTA Országos múzeumaink közül legkésőbben tért magához a német fasiszták által Budapestre kényszerített ostrom által okozott sebekből. A romeltakarítást, az anyag biztonságba helyezését az ostrom másnapján megkezdte a Múzeum akkori néhány dolgozója. Mégis, bár az ostrom által okozott sérülések alapjában aránylag nem okoztak jelentős veszteséget (főként üveggyűjteménye sínylette meg a bombázást) és az épület sem szenvedett szerkezetét veszélyeztető kárt, a teljesen elpusztult üvegtetőt csak 1948-ra sikerült helyreállítani és a fedetlenül maradt épületre hullott eső és hó által okozott nedvesség igen komoly károkat okozott. Ennek ellenére az intézmény már 1946-ban ideiglenesen helyreállított dísztermében, épülete 50 éves fennállása alkalmából, legszebb darabjaiból kiállítást rendezett, majd a Román Népköztársaság népművészeti kiállításának adott helyet, és az újonnan szerzett négy Medici-gobelin („Giuochi di putti") került kiállításra, 1948-ban pedig, nagy üvegcsarnokának helyreállítása után, nagyszabású kiállításon mutatta be új szerzeményeit. Azonban lényegében mindez nem jelentette a Múzeum új életének megindulását. Ezt több, részben a Múzeumon kívüli ok akadályozta. Elsősorban az elmúlt Horthy-korszak reakciós múzeumpolitikájának öröksége, mely a Múzeumot önállóságától megfosztva, a tőle idegen célkitűzésű Országos Magyar Történeti Múzeum részévé tette, egy elsietett és következetlenül véghezvitt profilozás által pedig még gyűjteményei egy részét is a Történeti Múzeumnak juttatta. Mivel a Múzeum önálló költségvetéssel sem rendelkezett, e korszakban műtárgyvásárlási tevékenysége is a minimumra csökkent. Elvesztette az élő iparművészettel való kapcsolatát és érdeklődése, ebben is egyoldalúan, a múlt felé irányult. Hasonlóképpen, tudományos és egyéb dolgozóinak létszáma is a minimumra csökkent. Korszerű restaurátor üzemei nem voltak, raktárviszonyai pedig, különösen az ostromsérülések következtében előállott alagsori elnedvesedés következtében katasztrofálisakká váltak. Ezt a helyzetet növelte az a körülmény is, hogy az épület nagyobb részében más intézmények, az Iparművészeti Főiskola és a Műemlékek Országos Bizottsága is helyet foglaltak, valamint több magánlakás. Éppen ezért állandó kiállításai helyreállítására sor nem kerülhetett, az emeleti kiállítási helyiségeket is raktározásra kellett igénybe venni, sőt, idővel, a Kerámiaművesség története és a Textiltechnikák kiállítások megrendezésekor, elsősorban azonban az egyre inkább szaporodó bútoranyag felgyülemlésekor, az emeleti és földszinti galériákat, majd a nagy üvegcsarnokot is raktározásra kellett felhasználni. Múzeumi anyag volt felhalmozva az épület egyes lépcsőházaiban is, s a
