Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1955)

Dobrovits Aladár: Az Iparművészeti Múzeum és társintézményei a felszabadulás óta

kevésszámú tudományos és adminisztratív dolgozó is elképzelhetetlenül nehéz körülmények között a legnagyobb zsúfoltságban dolgozott. A tudományos dolgozók számának elégtelensége következtében az Intézmény anyagának jelentős, sőt túlnyomó százaléka leltározva nem volt, a régi leltárak revíziója pedig nem történt meg. A Múzeum anyagának aránylag elenyésző százaléka volt kielégítő módon tudományosan közzétéve, korábbi kiállításain pedig többnyire ugyanaz a néhány száz vagy ezer darab szerepelt. Az első változások 1948-ban következtek be. Ekkor nyerte vissza a Múzeum önállóságát, a hozzácsatolt Keletázsiai Művészeti Múzeummal és Ráth György Múzeummal együtt. Ekkor kezdődött az addig differenciálatlanul kezelt anyagnak osztályokon való csoportosítása. Ekkor merült fel a Nagytétényi Kastélymúzeum gondolata, amely 1949-ben a Múzeum javára történt juttatással a megvalósulás útjára lépett. Amint említettük, ekkor készült el a Múzeum külső üvegteteje és került megrendezésre az első nagyszabású kiállítás is. (Páramenynyezete 1949-ben, első kupolája páramennyezete 1954-ben készült el.) 1949-ben került sor a könyvtár helyiségének rendbehozatalára, elsősorban új világítási berendezéssel való ellátására, 1950-ben az emeleti kiállító-helyiségek világító berendezésének létesítésére, 1954-ben került sor a súlyosan sérült üvegcsarnok tatarozására a mennyezettől eltekintve, amely, mint említettük, korábban elkészült és részben műemléki helyreállítására, valamint világítással való ellátására, 1955-ben pedig az előadóterem helyreállítására. Ugyancsak 1955-ben indult meg az Iparművészeti Főiskolától átvett részben a raktárak és munkahelyek berendezése és felszerelése, pl. világítással való ellátása. Ekkor fejeződött be a Ráth György Múzeum épületének helyreállítása. Azonban még néhány évig az említett akadályok, a helyhiány és a dolgozók elégtelensége, valamint a Múzeum vezetőségében és a tudományos dolgozók összetételében beállott gyorsütemű változások a folyamatos munka megindulását még mindig akadályozták. Csak mintegy két év múlva kezdődhetett meg a töretlen és tervszerű munka. Azonban még ez elé is súlyos akadályok hárultak ; a létszám elégtelensége és a többször érintett helykérdéseken túl az, hogy a Múzeum dolgozói csaknem kizárólag kezdők és tapasztalatokkal alig rendelkezők voltak. A legfontosabb tennivalók, amelyek az újjászervezett Iparművészeti Múzeum elé háramlottak, a következőkben foglalhatók össze. Mindenekelőtt ki kellett alakítani az új típusú Iparművészeti Múzeum feladatkörét. Az Iparművészeti Múzeum dolgozói úgy látták, hogy — a mutatkozó nehézségek ellenére is — az új múzeumtípus kialakításánál az első lépés új típusú kiállítások rendezése. A kiállításrendezés közben elvégzett munka biztosítja számunkra a múzeum anyagának legalaposabb, kritikai átvizsgálását, ez veti fel a tudományszak marxista átértékelésének legélesebb szempontjait, mutat rá az eddigi gyűjtési szempontok hiányosságaira és — ez talán a legfontosabb szempont — teremti meg a termékeny kapcsolatot a dolgozó tömegek és a Múzeum között. Ilyen körülmények között került sor a Múzeum két nagyszabású kiállításának, a ma is — időközi átalakítások után — fennálló ,,Kerámiaművesség története" és a „Textiltechnikák" kiállításoknak megrendezésére. Mi volt a kiállítások megrendezésénél az új vezető elv? A múltban a Múzeum kiállításai elsősorban „chef d'œuvre" kiállítások voltak. E két kiállítás, anélkül, hogy a művészi elvről, a művészeti nívóról lemondani óhajtott volna, a kiállítások vezérfonalául egységes elvek következetes keresztülvitelét tartotta szem előtt. A Kerámiaművesség története a művészi kerámia különböző ágainak