Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1954)
Major Gyula: A japán fametszetművészet kialakulása és a Torii-iskola
A japán fametszetmíívészet irodalma Bár a japán fametszetekről szóló japán irodalom a XVIII. században már megindult. 1 nagyobb méretű irodalma mégis Nyugaton (Európában és Amerikában) alakult ki. A japán fametszetművészettel foglalkozó irodalom Európában a XIX. század utolsó és a XX. század első három évtizedében bontakozott ki. Goncourt, Strange, Fenollossa, Tei San, Barbouteau. Binyon, Seidlitz, Succo, Kurth, Rumpf, Bachjjiofer, Volker 2 csak a kiemelkedő kutatók a japán fametszetművészet területén, de mellettük még számos és jelentékeny eredményeket felmutató kutató nevét lehetne felsorolni. A japán fametszetekre vonatkozó nyugati kutatási korszakot Julius Kurth háromkötetes nagy összefoglaló műve: Die Geschichte des Japanischen Holzschnitts (Leipzig, 1925), ha nem is zárta le, de mindenesetre az összes addig elért eredményeket és az addig napvilágra került japán és nyugati adatokat összegezte. Az azóta megjelent munkák vagy tanulmányok, mint pl. Rumpf könyve, 3 Kurth egyes adatainak vagy téves megállapításainak helyesbítését célozzák, vagy más munkák, mint pl. Bachofer, Benesch, Boller stb. könyvei népszerűsítő könyveknek készültek, és inkább a művészi illusztrációkra fektették a fősúlyt. Ennek az aránytalanul nagy szakirodalomnak és főleg a nyugati szakirodalomnak megvan a maga magyarázata. A XIX. század második felében a művészetek minden ágában, a képzőművészetben éppúgy, mint az iparművészetben, lázas keresés indult meg Nyugaton új kifejezési formák, új művészi meglátások után (impresszionizmus, szecesszió stb.). Ezért fogadta a Nyugat olyan lelkesedéssel a múlt század második felében az addig elzárkózott Japán újonnan felfedezett művészetét. Ennek bizonyítéka az a bizonyos „japáni láz", amely a múlt század utolsó két és a XX. század első évtizedében uralkodott Európában. Louis Gonse a japán művészetről írt úttörő munkájában 4 a nyugati világ akkori véleményét fejezi ki: „Mint végleges véleményt lehet leszögezni azt, hogy a japánok a világ legelső díszítő művészei." 1 A legkiemelkedőbb japán forrásmunkák egyike a XVIII. sz. vége felé írott kéziratos könyv: „Ukiyo-e rui kö", mely munkára főleg Rumpf hivatkozik gyakran. A kézirat későbbi bejavításokkal 1833, 1844, 1868 és 1889-es években jelent meg könyvformában. Barbouteau is ezt a forrást használja. A másik fontosabb japán forrásmunka Umemoto ShötarS: „Ukiyo-e bikö " c. munkája. Tokio, 1897, Kurth adatainak legfőbb forrása. Ez a mű körülbelül 700 fametsző mestert sorol fel. 2 E szerzők fontosabb művei és egyben jelen tanulmány nyugati szakirodalma: Goncourt: Hokusai, Paris, 1896. Goncourt: Utamaro, Paris, 1904. Fenoliosa: An Outline of the History of Ukiyoye, Tokyo, 1900. Strange: The Colour Prints of Japan. London, 1906. Tei San: Notes sur l'art japonais. Peinture et Gravure. Paris, 1905. Barbouteau: Collection. Paris, 1903. Rinyon: Painting in the Far East. London, 1908. Seidlitz: Geschichte des Jap. Farbenholzschnitts, Dresden, 1897. Succo: Utagawa Toyokuni und seine Zeit, I — II. München, 1913. Succo: Katsukawa Shunchö, 1922. Kurth:,,Der Jap. Holzschnitt, München, 1911. Kurth: Die Primitiven Oes Jap. Holzschnittes. Dresden, 1922. . Kurth: Die Geschichte des Jap. Holzschnittes, I — III., Leipzig, 1925. Kurth: Sharaku, München, 1910. _ Kurth: Utamaro, Leipzig, 1907. , Rumpf: Sharaku, Berlin, 1922. Rumpf: Meister des Jap. Farbenholzschnittes, Berlin, 1924. Rumpf: Beiträge der drei Holzschnittzeichnerschulen Torii, Okumura und TSüshimura, Ostasiat. Zeitschrift, 1930. Bachhofer: Die Kunst der japanischen Holzschnittmeister, München. 1922. Benesch: Die Spätmeister des Jap. Holzschnitts, Wien, É. n, Volker: Ukiyoe Quartet, Leyden, 1941,. 3 L. Rumpf: Meister des Jap. Farbenholzschnittes c. művet. 4 Louis Gonse: L'Art japonais, Paris, 1885.
