Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1954)

Baktay Ervin: Mogul és Rádzsput festmények a Keletázsiai Művészeti Múzeumban

sok művészt vagy műiparost foglalkoztatott. Sajnos, a X. és XI. század fordulójától kezdve az egymást követő muzulmán inváziók éppen a rádzsput államok területén dúltak, és számtalan műalkotás megsemmisült. A fanatikus muzulmánok különösen a szobrászat és a festészet műveit pusztították, hiszen ezekben látták a hinduk „bálványimádatának" megvetendő tárgyait. A XIII. sz. legelején azután létrejött és hamarosan egész ÉszakIndiára kiterjedt a Delhiben székelő muzulmán hatalom uralma, sőt a rákövetkező századokban már a Dekkhan földjén is muzulmán szultánságok keletkeztek. Az első korszak hódítói az iszlám orthodox hívei voltak és legföljebb csak dekoratív festészetet tűrtek meg. Ha a perzsa festészet hatásai elérték is Indiát és időnként egy-egy elfogulatlanabb szultán udvarában felvirult a festészet, esetleg már az utódja keprombolo^uhvel vetett véget a kezdeményezésnek. így pl. a XIV. sz. végén a Tughlak-dinasztia egyik szultánja elrendelte, hogy tüntessenek el minden festményt a palota falairól.

2 A rádzsput törzsek — amelyek a muzulmán hódítás előtt Észak-India nagy részében uralkodtak — visszahúzódtak Rádzsputána hegyei és pusztái mögé, vagy a nyugati Himalaja völgyeibe. A hindu India művészete az ő székhelyeiken talált menedéket, de a bizonytalan viszonyok, a folytonos fenyegetettség, az állandó önvédelmi harcok nem teremthettek kedvező légkört a művészi munkának. Dél-Indiában ugyan még fennmaradtak független hindu fejedelemségek, de festészeti emlékek itt is ritkák ebből az időből. A több évszázados űr után a XV— XVI. század fordulója táján a dzsaina felekezet vallásos könyveinek, az ú. n. KalpaszúLrák-nak az illusztrációi, helyesebben illuminációi jelentik a legrégibb emlékeket/'

1 Ezek, noha színben rendkívül hatásosak, rajz és kompozíció tekintetében primitív benyomást tesznek. Voltaképpen nem primitív művészet ez, hanem ellenkezőleg: egy régebbi, fejlett, de elhanyatlott művészet hagyományainak megmerevedett, formaságokba süllyedt folytatása. Bizarr szabályok jellemzik, pl. az olykor erőteljes egyszerűséggel rajzolt alakok arcát profilban ábrázolják, de a túlsó oldalon levő szemet mintegy „kivetítik" és az arc elé helyezik, mintha kidülledne vagy kocsányon nyúlna ki a fejből. Áthághatatlan szabály itt, hogy az emberi vagy isteni lényeknek mind a két szeme, az „élet" eme kifejezése, lássék a képen. A dzsaina festményeken mindamellett felismerhető több elem, különösen a növényzet ábrázolásában, amely rokonságot mutat a későbbi rádzsput iskola festészetével. A dzsaina festmények Gudzsarátban készültek, Rádzsputána közvetlen szomszédságában, s & rádzsputok, orthodox hindu létükre is, mindig rokonszenveztek a dzsain izmussal. Nem lehet megállapítani, vájjon a rádzsput-nak nevezett iskola menynyivel előbb fejlődött ki, mint a mogul festészet, de kétségtelen, hogy kezdeteiben megelőzte az utóbbit. Kész, jellegzetes rádzsput stílust mutató művek azonban csak a mogul festészet kibontakozásával egyidőben jelennek meg. A két iskola között erős kölcsönhatás érvényesült és fejlődésük2 J. V. S. Wilkinson, Indian Painting (in „Indián Art"), Faber and Faber, London, 1947. 120 old. a L.: Jain Miniature Paintings from Western India, by Dr. Moti Chandra, Sarabhai Manual Nawab, Ahmedabad, 1949. /