Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1954)
Tasnádiné Marik Klára: A Rozsnyói Finomedénygyár termelési kimutatása és árjegyzékei a múlt század közepéről
A kalkulációt az 1850. évben kelt gyári-pénztári kimutatás alapján megállapítani nem lehet. Az eladási árakat az abban feltüntetett bérekhez viszonyítva szintén kevéssé értékelhetjük az eltelt időre való tekintettel. A fizetésekből mindenesetre egyet megállapíthatunk: Hoffmann üzemvezető fizetése 1850 októberében 62 F 30 kr volt, ezzel szemben Grebb, a főfestő 100 F. 56 2 / 4 kr, Demkó, Goldschmiedt, de Jankovcsik korongos is csak kevéssel maradnak ennek javadalmazása mögött. Tehát az üzem dolgozóinak 33%-a havonta 50 F-on felül keresett. Figyelemreméltó tény, hogy a darabbérben dolgozó gyakorlott mesterek keresete jóval meghaladta abban az időben az üzemvezető fizetését. Itt még a mesteriparos az adminisztratív vezető fölött áll. Ha tovább elemezzük a „FabriksConto"-t és összehasonlítjuk a közelmúlttal, az alábbi eredményre jutunk. Az égető napszámbére 1850-ben 42 kr., éjjeli túlóradíja 24 kr., ezzel szemben Herenden 1928-ban egy tokkemence égetéséért 80 fillért fizettek. A mázaségetésért fejenként 2 P jutalom járt, amit később 1 P 60 fill-re csökkentettek. A munka termelékenységének növekedésére vonatkozólag csak annyit említsünk meg, hogy míg Rajter Lajos 1850-ben valószínűleg 27 tizenkétórás munkanapon 3300 drb tányért formázott, addig a Herendi Porcelángyár sztahanovista korongosa 1950-ben egy villamos korongon két segéderővel ugyanennyi napi, de csak nyolcórás munkaidővel 7440 darabot készített, tehát alig valamivel kevesebbet, mint száz év előtt négy dolgozó napi tizenkét órában. Hogy minőségi és műipari szempontból milyen helyet foglalhatott el hazánkban a Rozsnyói Finomedénygyár, erre vonatkozólag két összehasonlítási mód kínálkozik. Gyűjteményünkben levő két tányér (tlt. 53 488. 1. és 4033. sz.) formában, nagyságban teljesen megegyezik. Miután csak pereme áttört, a ,, Halbdurchgebrochen" vagyis a féligáttört kategóriába tartozhattak. Leközölt tányérunk vonalas, elszórt nefelejts és fuxiaágas díszítménye kékszínű, a másik teljesen festetlen. Igen valószínű, hogy gyűjteményünk kerek, áttört, csavartfüles, kék vonaldíszes és domborítottan kosárfonást utánzó jelzetlen gyümölcskosara (tlt. 53.1087. 1), amely egy észak-magyarországi gyűjteményből került hozzánk, ugyancsak rozsnyói készítmény. Anyaga, máza, kidolgozása, festése teljesen azonos. A kerámiatárban a magyarországi kemény cserépgyárak darabjai közül leginkább két kassai jelzett tányér hasonlítható a rozsnyóiakhoz. Összehasonlítva Kassa. Pápa, Körmöcbánya hasonló készítményeivel, megállapíthatjuk, hogy a rozsnyóiak anyaga, máza, semmivel sem rosszabb azokénál. A kassai darabok kidolgozása valamivel gondosabb. A másik összehasonlítást a Kubinyi Ferenc és Vahot Imre által szerkesztett „Magyar és Erdélyország Képekben" c. folyóirat 1854. évben meg-, jelent 4. számának 89. oldalán Vahot Imre „Apátfalvai kőedénygyár" c. cikke teszi lehetővé. Vahot a gyár rövid története és korabeli ismertetése nyomán elmondja, hogy „jelenleg 14 korongnál ugyanannyi gyámok, 6 festővel és 1 fénymázolóval (Glazierer) (sic.) 6 égetővel stb. összesen 40 s néhány egyén dolgozik fent a gyárban igen jó fizetés mellett". Továbbá „Most körülbelül 70 s néhány ezer vft az évenkénti brutto készítménye a kőedénynek, mely szép és jóminőségű, s árértéke megvan (preiswürdig)". A cikk végén mellékeli „A Földváry-testvérek apátfalvai kőedény gyártmányainak árjegyzéke p. p." részletes kimutatását. Eszerint Apátfalva ebben az
