Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1954)

Tasnádiné Marik Klára: A Rozsnyói Finomedénygyár termelési kimutatása és árjegyzékei a múlt század közepéről

tály tagjaira is kiterjedt. Példa erre az öntöttvas és a papiros művészetének fellendülése ebben a korban. Nyugat keménycserép manufaktúrái eleinte nemesfém vagy porcelán előképeket követnek. Mire a művesség hozzánk jut, ez a stílusirány már lezajlott. Nálunk legfeljebb már csak a korra jellemző vasművességből veszi mintáit. Egyik magyarázata ennek az, hogy e művesség nálunk leginkább a polgárság igényeihez igazodik, továbbá, hogy e műhelyek plasztikai dísztárgyak készítésére szerényebb beállítottságuk folytán még csak átmenetileg sem rendelkeztek önálló mintázóval (Herend lemaradását is ezen a téren ez okozza), s amennyiben akad ilyennemű magyar keménycserép alkotás, az mind öntöttvas eredetire vezethető vissza, valamint ugyanígy jogosan tételezhetjük fel magyar eredetűnek az olyan keménycserép szoboralkotásokat, amelyek akár magyar, akár idegen előképei öntöttvasban ismertek. Ide sorolhatjuk a múzeumunk gyűjteményében lévő körmöcbányai, domborított, zsindelydíszes peremű, kék vonalfestésű keménycserép tányért is, amelynek öble domborítottan, városlátkép alatt, metszetben tárnát ábrázol, bemutatva a bányaművelést, a tárna bejáratánál úrvölgyi viseletű bányászapród ülő alakjával, kezében városcímeres pajzsot tartva. (Tlt. sz. 6611.) Amíg nyugaton a keménycserép edényformák eleinte a feudális osztály igényeit kielégítő művességek utánzatát tartották szem előtt — még Wedgwood korai készítményei is rokokó stílusúak, — addig hazánkban inkább a népi formák felé fordultak. Amint alábbi közlésünkből kitűnik,