Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1954)

Koós Judit: Kossuth szerepe a magyar iparművészet történetében

szabó-, kalapos-, kesztyűs-, takácsművekről és a „hanga-szerekről". Nem maradnak ki jelentéséből a legkisebbnek látszó iparművek sem: aranylapverő, szelencegyárnok, nyakravaló készítő, íavéső, rézmetsző, táskacsináló, viaszgyertyaművesek stb. kiállítók. Figyelmét nem kerüli el tehát a szorosabban vett iparművészeti tárgyak kérdése sem. Érdekes, hogy Jelentésében Kossuth használja már néhányszor az iparművészet megjelölést, illetve kifejezést, pl. amikor Perger hrinyovai és szlánci üveggyáráról ír, E gyárakban készült „gyémántozott, mint simán metszett, nemkülönben a keleti kereskedésben fő czikket tévő közönséges üvegre a rendeléseket az iparművészet fejleményéhez alkalmazottan teljesítenek". Még egy helyen fordul elő ez a kifejezés: „Nöppnau András úr transparent műves és szobafestő (Pesten, Duna-sor — Inkeyház) transparent ablakfüggönyöket állított ki, mely nemcsak iparművesi, de valóságos iparművészeti beccsel is bír, s dicsérő oklevéllel kitüntetendőnek ítéltetett." Vagyis kitűnik, hogy Kossuth nemcsak nézi, de látja, meglátja, hogy lép át az ipar az iparművészet területére, méltányolja és felkarolja. Nem lesz érdektelen, ha felemlítjük, kik nyertek többek között arany érdempénzt az első magyar iparműkiállításon. Különösen azért, mert a jutalmazottak közt jelentős számban vannak, azok, akiknek munkáit mai fogalmak szerint is iparművészeti alkotásnak kell ítélni. Erről így szól a Jelentés: „A munkácsi vasgyár gyönyörű öntvényei, közöttük több művészi tökélyű díszdarabok, bármely pompás lak szobaszerei közt is díszelegni alkalmasak, a kiállítás fénypontjai közé tartoznak, s a műbírák egyhangú ítélete szerint akármely külföldi művekkel is bátran versenyezhetőknek találtatván, a munkácsi vasgyár arany emlékpénzzel ... kitüntetendőnek ítéltetett." Hoffmann és fiai, eszéki, mitrovícai, gradiskai stb. selyemgyárnokok különféle minőségű nyers, motólált s cérnázott selymet küldöttek, arany emlékpénzben részesültek. A pesti stearingyártók részvénytársasága „változékosan gazdag gyármű-példányokat, s közöttük több művészi képöntvényt is állított ki, a gyár technikai tökélyének megannyi díszes bizonyítványai, melyek az első magyar iparműkiállításnak egyik fénypontját tevék, s a stearingyár arany emlékpénzzel tiszteltetek meg." A bírálók az iparművészeti termékeket elsősorban méltányolják és jutalmazzák a legnagyobb kitüntetéssel, és ebben nem nehéz Kossuth szándékait felismerni. Kossuth hosszú pályafutása során aránylag rövid ideig, 1842—1846-ig foglalkozott iparegyesületi tevékenységgel. Mégis ezek az évek fejlődésére döntő jelentőségűek, s múló epizódnak tartani nem lenne helyes. Férfikorának legszebb évei voltak, alkotás, tettvágy fűti minden munkájában. Ezekben az években mélyedt bele gazdasági-ipari kérdésekbe. 1842 szeptemberében a Pesti Hírlapban írott „Iparműkiállítás" c. vezércikkében már határozottan fejti ki azt a gondolatát, hogy az egyes iparágak s általában a honi ipar nem élhet vámvédelem nélkül. E gondolat logikus folytatásaként kibontakozik és létrejön a Védegyesület. Kossuth az Ipar egyesületen keresztül szervezte meg, és mutatta meg az országnak a kibontakozó magyar ipar produktumait. Összefogta az erőket, és állandó agitatív munkájával a nemzeti ellenállás és haladás egyik fő bázisává kívánta tenni a honi ipari tevékenységet és ennek szerveit. A Védegylet társadalmi szervezetén keresztül pedig mozgósította a nemzetet e célok támogatása érdekében, s vásárlóközönséget biztosított a magyar műipari cikkek számára. Éppen ezért az Iparegylet, a Védegylet nemcsak gazdasági szempontból voltak fontosak —• bármennyire nem kívánták is bevallani ezt a Horthy-korszak törtérietkutatói — hanem a reformkori Magyarország Habsburg-ellenes állásfoglalásának jelentős szervei is voltak. Bár az Iparegyesület és Védegyesület között összeköttetés hivatalosan nem állott fenn, mégis a kettő egymás kiegészítése volt. Mindegyik a maga frontján volt bástyája a születő újnak. Az Országos Védegyesület előfutárjai az 1844. év elején vidéken megalakult védőegyesületek voltak. A tagok kötelezték magukat, hogy csak honi iparcikkeket vásárolnak. Valószínű, hogy az első Tolnában alakult meg. A Védegyesület nyilvános alakuló közgyűlése Pozsonyban, az országgyűlés tanácskozótermében 1844. október 6-án Eatthyhány Kázmér elnöklete alatt ült össze. Igazgatónak Kossuthot vállasztották meg. A központi választmány névsorában a kor politikusai, írói mellett gyakran akadunk olyan kézművesek nevére, kik szakmájuk művészei voltak. Ott van többek között: Aul József pesti polgár és vargamester, Kölber Fülöp pesti polgár és kocsi-