Tarsoly. Vezérlő kalauz, különféle traktátumok. 5. (Budapest, 1988-89)

EMLÉKEZZÜNK ELEINKRE - Egy elfelejtett katonaelődünk: Boros Ádám cs. kir. altábornagy (Dr. Zachar József)

Az 1760. november 3-i torgaui csatában tanúsított kiváló küzdenitudása eredményeként elnyerte az alhadnagyi rendfokozatot, 1763ban pedig már főhadnagyként fejezte be a háborút. További előmenetele érdekében 1764-ben áthelyeztette magát a Magyar Nemesi Testőrséghez. Ott azonban annyi arisztrokrata és nálánál vagyonosabb nemes vetélkedett a rangokért, hogy hamarosan jobbnak látta újabb áthelyeztetését. Kapitányként egy később feloszlatott német dragonyosezrédben, majd őrnagyként a toszkánai svalizsérezredbén folytatta szolgálatát. Nagyszerű szolgálatellátása elismeréseként hamarosan előléptették alezredesnek. 1784-ben következett be újabb fordulat katonai pályafutásában, kinevezték a Wurmser- (a későbbi 8.) huszárezred vezénylőezredesévé. Egysége élén részt vett az utolsó török háború hadjárataiban, és személyes példamutatásával 1788-ban a Mehádiánál vívott ütközetben, 1789-ben pedig a Belgrád visszafoglalásáért vívott harcokban hívta fel magára a hadvezetés figyelmét. Kiváló teljesítménye elismeréseként az uralkodó 1790. január 26-án kinevezte vezérőrnaggyá. Újabb hadi helytállásra a nagy francia forradalom elleni koalíciós háborúkban nyílt mód. Kezdettől dandárnyi erő élén a Rajna-menti hadszíntéren vetették be. Számos vitézi tette közül kiemelkedik az 1795. október 29-én végrehajtott éjjeli rajtaütése. 25 lovassvadron és 28 gyalogszázad élén teljes csendben átkelt a Mainz melletti Majna-szigetre, és rövid tűzváltást követően a teljes francia helyőrséget megadásra kényszerítette. A fogságba esett 1 ezredessel, 20 tiszttel és a 655 legénységi állományúval tért vissza a hadsereg zöméhez. E hőstette alapján elnyerte a Mária Terézia-rend lovagkeresztjét, egész addigi katonai pályafutása elismeréseként pedig 1796. március 4-én altábornagyi kinevezésben részesült. A számos hadjáratban megrendült egészsége a további szolgálatvállalást nem tette lehetővé, így még 1796-ban nyugállományba vonult. Anyagi helyzete magasra ívelt katonai pályája ellenére sem javult lényegesen. így még csak nem is folyamodott a bárói méltóságra emelés érdekében az udvarhoz, holott a Mária Teréziarend birtokában erre lehetősége lett volna. Visszavonult Szombathelyre, szerény városi házába, és ott érte 1809. február 21-én a halál. A csupán személyes hadiérdemek alapján magasra ívelt pályát az események forgatagában az utókor hamar feledte, és néhány múlt