Tarsoly. Vezérlő kalauz, különféle traktátumok. 3. (Budapest, 1986-87)

GÁBOR ÁRON TÜZÉRMÚZEUM, VÁRPALOTA - Szovjet lövegek a második világháborúban (Lugosi József)

lagon szerelték. Ezt az ágyút építették be a rohamlövegekbe és harckocsikba, az erődökbe és a szállítóhajókba. A nagy űrméretű lövegek tervrajzai Petrov F. F. tervezői irodáiban készültek. Egy ilyen, nagy űrméretű 122 mm-es ágyúval kapcsolatos a következő történet: Szmoljakov, Sz. P. katona 122 mm-es löveget vásárolt. Hogy is történt? A háború Szmoljakovot Leningrádban érte, ahol mint lövészkatona teljesített szolgálatot. Itt háromszor sebesült meg, majd egységét Ukrajnába irányították feltöltésre és pihenésre. Itt szerzett tudomást arról, hogy szülőföldje Nová Kalitva felszabadult. Valahogy szerette volna emlékezetessé tenni ezt az eseményt. Már korábban hallott Golovatij, F. kolhozparaszt hazafias tettéről, aki saját pénzén repülőgépet vásárolt és ajándékozott a hadirepülőknek. „Én pedig egy ágyút veszek" - mondta és levelet írt a legfelsőbb főparancsnoknak, aki ezt jóváhagyta. Pénzét átutalták a hadiüzemnek, az összeg kevés volt, de munkások tudomást szerezve a katona hozzájárulásáról, magukra vállalták a hiányzó összeget és a legrövidebb idő alatt elkészítették Szmoljakovnak a 122 mm-es tarackot. Sztepan pedig hamarosan meglátta „magántulajdonát". Az orjol-kurszki csatában Szmoljakov 4 harckocsit lőtt ki, Szveszk városánál 12 páncélkocsit és több gépkocsit. Szmoljakovék az utolsó, 3234. lövedéket az Elba partjainál lőtték az ellenségre. A harcok ideje alatt négyszer kellett kicserélni a páncél-lövegpajzsot és a kerekeket, csupán a cső maradt mindig ugyanaz. A Nagy Honvédő Háború teljesen új fegyverfajtája volt a reaktív tüzérség. A Szovjetunióban az 1920-as évek végétől kezdődtek a kísérletek. Egy évtizedes kísérletezés után született meg a végső megoldás: a lövedékeket nem csövekből, hanem egy sínszerű szerkezetről kell indítani. A Rakéta Tudományos Kutató Intézetben 1939-ben a légierő fegyverzetéhez kifejlesztették a 82 mm-es puskaporos lökhajtásos lövedékeket. A Halhin-Gol folyónál kibontakozott harcokban alkalmazták először az ellenség légiereje ellen. Egyidejűleg folyt a szárazföldi csapatoknak szánt több lövedékes indítóberendezések kifejlesztésére irányuló munka. A tervezők több kialakított változat közül a ZISZ-6 gépkocsi alvázszerkezetének hosszában elhelyezett, 16 vetősínes földi berendezés tervét választották. A szerkezetet 132 mm-es rakétalövedékhez tervezték és a BM-13 nevet kapta. A fegyvert a szó szoros értelmében a Nagy Honvédő Háború előestéjén, 1941. június 21-én tekintették meg a párt és a kormány vezetői: Tyimosenko marsall, Usztyinov fegyverkezési népbiztos és Zsukov vezérkari főnök. E napon meg is hozták a határozatot az aknavetős egységek megalakításáról. A „komoly" tüzérségi lövegekhez szokott szovjet tüzérek furcsáivá nézték az ágyúk helyett kapott szokatlan alkotmányokat. Nem tudták elképzelni, mi