Tarsoly. Vezérlő kalauz, különféle traktátumok. 1. (Budapest, 1984-85)

Kik fotózták ezeket?

a csatajeleneteket, fegyvereket, hadvezéreket stb. A fénykép a szubjektív elemet kiküszöböli, adott pillanatban, adott körülmények között az események, jelenségek leghűbb képét nyújtja. Ebben rejlik dokumentatív ereje. Az első világháborúban már szervezett haditudósító egységek működtek, de főleg felderítési célokat szolgáló, igen terjedelmes, nehezen szállítható és rejthető felszereléssel. Jó minőségű közeifelvételre csak állóháborúnál, a tűzszünet idején vállalkozhattak, amikor elegendő idejük volt beállítani a témát és a fényképezőgépüket, így született az a sok-sok háborús élet- és helyzetkép az OsztrákMagyar Monarchia hadseregének különböző fegyvernemeiről, különféle frontokon, melyeknek nagy többségét már múzeumunk őrzi. A második világháborúig nőtt a szervezettség. Haditudósító század alakult a 2. magyar hadsereg keretein belül, melynek egy-egy szakaszába két fotós volt beosztva a filmesek, újságírók, riporterek mellett. Saját gépjárművekkel rendelkeztek. A haditudósító fényképész már jobb fotótechnikai feltételek mellett dolgozhatott, mint elődei. Nem érezvén azonban magáénak a háborút, mint sok más harcra kiképzett társa, nem szívesen kockáztatta életét azzal, hogy közel merészkedve a tűzvonalhoz tényleges harci eseményeket örökítsen meg. Képes beszámolóiban ezért sok az életkép, elhagyott csatatér, összecsapások szüneteiben készített riportkép, uram bocsa', a megrendezett harci jelenet. Mégis kellő kritikával kezelve tudósítások, a kor kutatásának fontos történelmi forrásai. * Vannak a mindennapos életre, munkára, elfoglaltságra szólásmondások, amiknek van valami katona-gyökerük, természetesen ma már átvitt értelemben. Azt mondjuk például arra a dadára, aki vigyáz a kicsinyekre: Strázsálja a gyereket. A magatartásról, cselekvésről, állapotról is sok katonásat tudunk mondani. Ha valaki duhog (messziről hallatszó ágyúszó, mondják még), akkor azt értjük alatta, hogy dühösen morog. A huszárvágás az, ha valaki gyors felismeréssel, egyszeri csapással megold valami gondot, problémát, feladatot. Huszárcsíny a vakmerő - néha pajzán, kalandos - cselekvés. Ha valaki puskázik, akkor tiltott fegyvert használ a feleléshez, vizsgázáshoz az iskolában. Felhagy a küzdelemmel az, aki szögre akasztja a kardját, minden érvét elmondta, s ezzel ellőtte minden puskaporát. Viszont, aki készen áll a védekezésre, érvelésre, magyarázatra, meggyőzésre, az szárazon tartja a puskaporát. Még akkor is, ha éles, robbanásveszélyes, tehát puskaporos a helyzet, a hangulat, becsületesen, nyílt sisakkal lép fel. Amennyiben pórul jár legfeljebb úgy eltűnik, mintha puskából lőtték volna ki. S közben kétágú szólással káromkodik, mint a huszárkáplár. Várhatják vissza, úgy sem győzik strázsálni. Soltész István: El kell menni katonának. Zrínyi, Bp. 1981. 427. o. 20