Kreutzer Andrea - Makai Ágnes szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 10. (Budapest, 2008)

MÚZEUMUNK ÉLETÉBŐL, TÖRTÉNETÉBŐL - B. KALAVSZKY GYÖRGYI: Németh Ferenc (1930-2007) emlékére

Ügy tartja a mondás, hogy az ember, aki életében ültetett egy fát, felnevelt egy gyereket és írt egy könyvet, az nem élt hiába. Németh Ferencről a fentiek alapján elmondhatjuk, hogy nem élt hiába. Szülei táti kertjében valószínűleg több fát is ültetett, egy fiúgyermeket felnevelt, akitől két unokája származik, és több nívós kötetben való közreműködésével örökre beírta nevét a fényképezés történetébe. Németh Feri annyira szerette a munkáját, hogy nyugdíjba vonulása után még évekig bejárt a múzeumba, tágabb családjába. Nehezen tudott elszakadni a helytől, a munkatársaitól. Az utódait pedig nagy odaadással tanította a mester­ségbeli fogásokra. Az a kopott íróasztal és az a fa karosszék, amelyikben Feri ült a közös kávézások idején, a mai napig a fotóműterem tartozékai. Emlékeztetnek a mindig korrekt, segítőkész, morgolódós-nevetős Ferire. Válogatás a Németh Ferenc által készített fényképekkel illusztrált kiadványokból: Arokay Lajos-Galván Károly: A második világháború és Magyarország felszabadí­tása. Budapest, 1968. Csillag Ferenc: Kardok történelmünkben. Budapest, 1971. FarkasMárton-Józsa Antal: Az első világháború és a forradalmak képei. Budapest, 1977. Halápi László: A Magyar Néphadsereg. Budapest, 1968. Kalavszky Györgyi: Ludovika-album. Budapest, 1992. Kerekes Zoltán: A magyar antiíasiszta ellenállás. Budapest, 1968. Kerekes Zoltán: A Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadserege. Budapest, 1964. Kerekes Zoltán: Az 1848/49-es polgári forradalom és szabadságharc. Budapest, 1964. Kerekes Zoltán: Magyarország hadtörténete a Rákóczi-szabadságharctól 1848-ig. Budapest, 1974. Lugosi József-Temesváry Ferenc: Kardok. Budapest, 1988. Magyarország hadtörténete, I - II. kötet. Főszerk. Liptai Ervin. Budapest, 1985. A magyarság története. In: Pannon enciklopédia. Budapest, 2003. Makai Agjies-Héri Vera: Kereszt, érem csillag. Budapest, 2002. Makai Agnes-Héri Vera: Kitüntetések. Budapest, 1990. Az Országos Hadtörténeti Múzeum Értesítője. 1. Szerk. Budapest, 1971. A Hadtörténeti Múzeum Értesítője 2. Szerk. Hetes Tibor-Makai Ágnes. Budapest, 1987. A Hadtörténeti Múzeum Értesítője 3. Szerk. Kincses Katalin Mária-Szoleczky Emese. Budapest, 2000. Pongó János: Magyar önkéntesek a spanyol nép szabadságharcában. Budapest, 1964. Tarsoly. Az Országos Hadtörténeti Múzeum évente megjelenő programfüzet­periodikája. Budapest, 1984-88. (5 füzet). Temesváry Ferenc: Díszes nyergek, lószerszámok. Budapest, 1995. Temesváiy Ferenc: Fegyverkincsek a Magyar Nemzeti Múzeumban. Budapest, 1992. Temesváry Ferenc: Fegyverkincsek, díszfegyverek. Budapest, 1982.

Next

/
Oldalképek
Tartalom